Öngyilkosságot kísérelt meg a volt szlovák rendőrfőkapitány

2020. december 13. 07:07

Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a Ján Kuciak-ügy miatt került börtönbe.

2020. december 13. 07:07
null

Öngyilkosságot próbált elkövetni a korrupció vádjával december elején vizsgálati fogságba helyezett Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a cellájában – közölte szombaton a refresher.sk. A szlovák hírportál úgy tudja, Lucansky, aki 2018 júniusától 2020 augusztusáig töltötte be tisztségét, megpróbálta felakasztani magát eperjesi magánzárkájában. Az 51 éve rendőrtábornokot jelenleg egy rózsahegyi kórházban kezelik. Ezt az információt három magasrangú forrás  is megerősítette a refresher.sk számára. Korábbi jelentések csak arról szóltak, hogy a volt rendőrfőnököt kórházba kellett szállítani nem hivatalos közlések szerint súlyos fejsérülés miatt.

A szlovák sajtó értesülései szerint Lucanskyt 510 ezer euró (180 millió forint) kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. A volt rendőrfőnököt a Júdás fedőnevű rendőrségi akció keretében fogták el. Lucanskyn kívül vizsgálati őrizetbe került Boris Bena, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) helyettes vezetője, illetve a biztonsági szolgálatok öt magas rangú volt, illetve jelenlegi vezető tisztségviselője, köztük Peter Gasparovic, a titkosszolgálat kémelhárításának egykori főnöke. A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az elmúlt hetekben több komoly visszhangot kiváltó őrizetbe vételt is végrehajtott, főként magas beosztású jelenlegi és volt rendőrségi és titkosszolgálati tisztviselőkkel, illetve a gazdasági élet néhány befolyásos szereplőjével szemben. Főként korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűnügyi tevékenység támogatása jogcímen indítottak eljárásokat velük szemben.

Az első őrizetbe vételekre november elején került sor, azóta több hasonló akció is megvalósult. Az őrizetbe vettek között van mások mellett két volt országos rendőrfőkapitány és az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi csoport, a Penta egyik társtulajdonosa is. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a gyanúsítottak többége Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása nyomán távozott tisztségéből. Kuciak a többi között korrupciós hálózatokat fedett fel a karhatalmi struktúrákon belül.

(MTI)

Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
clansman
2020. december 14. 10:23
Faszság, a saját ügyvédje a hétvégén nyilatkozta, hogy sem öngyilkossági kísérlet nem történt sem más személy általi kártevés nem történt ügyfelével...a cellájában fekvőtámaszokat tolt és mikor felállt egy picit megszédült és beverte a szemét a vaságyba..Ennyit mondott az ügyvéd.
Vasalo
2020. december 14. 09:28
Közben kiderült, hogy a hir nem igaz - legalábbis ezt állitja a kormány minisztere. Állitolag a tornateremben törte össze magát, mert valamilyen ér reped el a szemében és attol leesett valamilyen szerkezetröl. Arrol nem szol a fáma, hogy amugy milyen állapotban volt. (Lehet, hogy tök részeg, habár olyan ritkán szokják a nyakukat törni).
robipecs
2020. december 13. 12:12
Az új szlovák rendőrkapitány egy magyar ember lehet. De annyira örüljünk ennek, mert együtt szokott "haknizni" Donáth Annával Felvidéken. Egy kommandós parancsnokról van szó, amúgy az illető, Hamran István.
Akitlosz
2020. december 13. 12:02
"Az 51 éve rendőrtábornokot" Ez hihetetlen karrier! Hány éves? 80-90?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!