Sajtójelentések szerint kivonhatják az amerikai csapatokat Szomáliából

2020. november 17. 18:37

A terv bírálói szerint egy ilyen radikális változás jelentős kockázatot foglal magában.

2020. november 17. 18:37

Az Egyesült Államok csaknem összes katonáját kivonhatja Szomáliából Donald Trump amerikai elnök azon terv részeként, amelynek értelmében jelentősen csökkentenék az amerikai erők afganisztáni és iraki létszámát is – közölték csütörtökön bennfentes tisztségviselők a Reuters brit hírügynökséggel.

A nevük elhallgatását kérő illetékesek elmondták, hogy egyelőre semmi nincs véglegesítve, és nem kaptak utasításokat az amerikai hadseregtől. A Reuters tudomása szerint azonban lehetséges, hogy hamarosan bejelentik a csapatok létszámának csökkentését.

Szomáliai harcok

Az Egyesült Államok mintegy 700 katonát állomásoztat Szomáliában, akiknek legfőbb feladata a helyi erők támogatása az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető, al-Shabaab nevű szomáliai dzsihadista szervezet elleni harcban.

Az al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, illetve saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban is.

Kivonulás helyett minimalizáslás?

A Reuters szerint lehetséges, hogy Christopher Miller nemrég kinevezett ügyvivő amerikai védelmi miniszter a teljes kivonulás helyett inkább amellett fog síkra szállni, hogy minimálisra csökkentsék az amerikai csapatok ottani jelenlétét.

A terv bírálói szerint egy ilyen radikális változás jelentős kockázatot foglal magában. Ahmed Abdullahi Sheikh ezredes, aki korábban a Danab szomáliai különleges erők parancsnoka volt, úgy vélekedett: a csapatkivonással kapcsolatos döntés nem lenne összhangban a szomáliai terrorfenyegetettség szintjével, és aláásná az Egyesült Államokba vetett bizalmat. Sheikh szerint egy gyors csapatkivonás az al-Shabaab térnyerésének kockázatával járna.

Afganisztán

A Reuters hétfőn arról számolt be, hogy Trump várhatóan bejelenti a csapatok részleges kivonását Afganisztánból, dacára annak a korábbi ígéretének, amely szerint karácsonyra az összes amerikai katonát kivonják a dél-ázsiai országból. Trump ezenkívül várhatóan parancsot ad arra is, hogy az amerikai katonák létszámát 3000-ről 2500-ra csökkentsék Irakban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bambuci
2020. november 17. 20:23
Na akkor kezdődne egy nagy népvándorlás...
fatman
2020. november 17. 18:55
abba kell hagyni a demokráciaexportot, mert kifogytak belőle :-O
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!