Magyarics Tamás: Úgy tűnik, a szavazással nem lesz vége az egész történetnek

2020. november 05. 10:28

Mindkét tábor rendelkezésére seregnyi ügyvéd áll a választást követő esetleges jogi csatározások segítésében.

2020. november 05. 10:28
null

A Hír Tv Magyarország élőben cmű műsorának vendége volt szerda este Magyarics Tamás Amerika-szakértő.

Hát nem tudom, hogy mennyire lehet fordítani, de a legutolsó állam, ahol összeszámolják a szavazatokat az Pennsylvania, az egyik úgynevezett csatatér-állam, ahol húsz elektori szavazatot lehet gyűjteni, tehát, ha addig egyik jelölt sem szerzi meg a 270 elektori szavazatot, akkor pénteken dőlne el, ha addig valamelyik jelölt megszerzi – erre jelen pillanatban Biden-nek van esélye a számok szerint – akkor nyilvánvalóan a pennsylvania-i eredmény nem fogja befolyásolni az új elnöknek a személyét. Természetesen úgy tűnik, a szavazással nem lesz vége az egész történetnek, hiszen nem hiába gyűjtött egy hadseregnyi ügyvédet mindkét tábor és valószínűleg lesznek olyan szoros eredmények, amelyeket úgy gondolja az egyik vagy a másik párt, hogy sikerrel tud megkérdőjelezni” – válaszolta az esélyekkel kapcsolatban Magyarics.

Az már szinte biztos, hogy Amerika történetének egyik legszorosabb választási eredményét hozhatja az idei voksolás. 24 órával az urnazárás után továbbra is kérdés, hogy melyik elnökjelölt kapja majd a legtöbb elektori szavazatot. Az is egyértelmű, hogy a közvélemény-kutatók ismét nagyot tévedtek. A legtöbb intézet ugyanis sima demokrata győzelmet jósolt.

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2020. november 05. 12:22
és.............lásd Karácsony
Zakar ZoItán BéIa
2020. november 05. 11:06
Egy biztos. Trumpi nem nyert.
iIonah
2020. november 05. 11:06
Készüljünk fel arra, hogy az ellenzék 2022-ben csalással akar majd nyerni.
annamanna
2020. november 05. 10:49
Utólag már iszonyú kínos ezt az egészet végigpereskedni, az furcsa, hogy miképp küldhették ki ezt a rengeteg levélszavazást, ha az elnök nagyon ellenezte. A mi országunkban ilyen nem történhetne meg, hogy ennyire félre lehessen söpörni a politikai vezető akaratát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!