Trump nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele

2020. október 22. 22:59

Az amerikai elnök kifejtette, szerinte a műsor „falaz” Bidennek, amikor nem tesz fel neki bizonyos kérdéseket.

2020. október 22. 22:59

A CBS televízió 60 perc című, vasárnap este sugárzott heti magazinműsora számára Leslie Stahl, az amerikai televíziós újságírás egyik veteránja készített interjút Donald Trumppal még a hét elején. Az elnök azonban még a beszélgetés vége előtt felállt, és otthagyta az újságírót, arra hivatkozva, hogy nem tisztességes.

Trump ezek után hozta csütörtök délután nyilvánosságra a vasárnap adásba kerülő interjút. A közösségi médiában megjelentetett interjút az elnök azzal kommentálta:

A mintegy 40 perces videóból kiderül: az elnök eleve azzal kezdte a kamera előtti beszélgetést, hogy azt kérte az újságírónőtől, legyen korrekt. Majd úgy fogalmazott: azt kívánja, Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet is úgy kérdezzék, mint őt. Leszögezte azt is: a média lejáratta magát, hogy a kedvenc fagylaltjáról faggatta Bident.

Donald Trump kifejtette az újságírónőnek, hogy szerinte a műsor „falaz” Bidennek, amikor nem tesz fel neki bizonyos kérdéseket. Leslie Stahl azzal válaszolt, hogy „olyasmivel nem foglalkoznak, amit nem tudnak ellenőrizni”. „Na, ebből elég volt” – jelentette ki Trump és véget vetett az interjúnak. Trump már kedden azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza az interjút, de ezt végül csütörtökön tette meg, órákkal a Joe Bidennel folytatandó, utolsó elnökjelölti vita előtt.

A CBS televízió közleményt adott ki, amelyben „példátlan” döntésnek nevezte az interjú nyilvánosságra hozatalát, és azt ígérte, hogy a műsor az interjút teljes egészében sugározza majd vasárnap.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2020. október 23. 11:38
Tramp fasza fiu kár hogy 74 éves de a kór adja a bölcsességet és a rutint.
Armageddon
2020. október 23. 05:40
Trumpnak nem kell sokat kűzdenie az idiótaságért.
neociprióta
2020. október 23. 05:30
a dagadék prosztatacár ismét álmodozik, nem akar belenyugodni abba, hogy egy bukott választás után sittre vágják....LOL
night watch
2020. október 23. 04:57
A ma esti TV vitában a showman Trump top formában volt, Biden kicsit gyengusabb benyomást keltett, különösen a vége felé. Érvek, tartalom szempontjából kb. kiegyensúlyozott volt a csörte. Mindkét tábornak hozták, amit elvártak tőlük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!