Közel negyvenezren fognak levélben szavazni Romániában

2020. október 23. 11:07

A tavalyi elnökválasztás második fordulójában például minden tízedik voksot külföldön adtak le: a diaszpórában 944 ezren szavaztak, csaknem annyian, mint Bukarestben.

2020. október 23. 11:07

A legutóbbi parlamenti választások előtt regisztráltakhoz képest négyszer annyi, 39 241 román állampolgár iratkozott fel a csütörtök éjfélkor lejárt határidőig, hogy levélben adja le szavazatát a december 6-ai romániai parlamenti választáson.

Az állandó választási hatóság pénteki összesítése szerint a legtöbben (9225) Nagy Britanniából jelentkeztek levélvoksolásra. Magyarországról mindössze 112 román állampolgár iratkozott fel. A levélvoksolást igénylők száma a tavalyi elnökválasztáshoz képest is emelkedett ugyan, de még mindig jelentősen elmarad a bukaresti hatóságok várakozásától. Egy hónappal meghosszabbították a feliratkozási határidőt, és arra figyelmeztették a külföldön élő román állampolgárokat: több országban előfordulhat, hogy nem adhatják majd le személyesen szavazatukat a külképviseleteken a járványhelyzet miatt.   

A diaszpóra számára 2016-ban tették lehetővé először, hogy – előzetes regisztráció után – levélben adják le szavazatukat, ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A levélvoksolásra a több mint négymillió külföldön dolgozó román vendégmunkás közül akkor kevesebb mint kilencezer iratkozott fel, közülük pedig alig több mint 4500 küldte is be szavazatát.    A levélvoksolásra jelentkezők száma nemcsak ahhoz képest maradt elenyésző, hogy becslések szerint több mint négymillió román állampolgár él külföldön, hanem ahhoz képest is, hogy a román diaszpóra több ízben látványos bizonyítékát adta: nem közömbös az otthoni politikai történések iránt. A tavalyi elnökválasztás második fordulójában például minden tízedik voksot külföldön adtak le: a diaszpórában 944 ezren szavaztak, csaknem annyian, mint Bukarestben.   

Romániában megyei pártlistás arányos rendszerben választják meg a kétkamarás parlamentet. A 41 megyei választókerület és főváros mellett egy új, 43. számú választókerületet hoztak létre a külföldön élő román állampolgárok számára. A négymilliós román diaszpóra négy parlamenti képviselőt és két szenátort küldhet a 465 tagú bukaresti parlamentbe. Bukarest 1,8 millió választópolgára ezzel szemben 13 szenátort és 29 képviselőt.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horn Gábor the Best
2020. október 23. 12:28
Levélben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!