Putyin pártja bejelentette saját sikerét a regionális választásokon

2020. szeptember 13. 21:55

A szavazatszámlás azonban a legtöbb helyen még zajlik.

2020. szeptember 13. 21:55

„Az Egységes Oroszország kormánypárt a regionális választásokon minden olyan oroszországi régióban és városban megszerezte a többséget a helyi parlamentben, ahol választást tartottak, illetve jelöltjei minden kormányzóválasztást még az első fordulóban megnyertek” – jelentette ki az előzetes eredményekre hivatkozva Andrej Turcsak, a kormánypárt főtanácsának titkára a vasárnap esti urnazárás után.

Turcsak a mostani politikai erőpróbát a jövőre esedékes parlamenti választás főpróbájának nevezte, amelyen az Egységes Oroszország ismét meg akarja szerezni az alkotmányozó többséget. Állítása szerint nem vezetett eredményre az – egyébként Alekszej Navalnij ellenzéki politikus kezdeményezte – „okos szavazás”, amikor a kormánypárttal elégedetlen szavazókat arra biztatták, hogy az egyes körzetekben a statisztikailag legesélyesebb ellenzéki erőkre adják le voksukat.

A szavazatszámlás a legtöbb helyen még zajlik. A Rosszija 24 hírtelevízió szerint a voksok többségének összesítése után négy távol-keleti régióban négy hivatalban lévő vagy ügyvezető kormányzó fölényesen győzött. Oroszország 85 régiójából 83-ban volt vasárnap regionális vagy helyi választás, illetve népszavazás, rendkívüli járványügyi óvintézkedések mellett: egyebek között 18 regionális kormányzói poszt, valamint 11 regionális parlament és 22 regionális fővárosi tanács mandátumainak sorsa dőlt el. Emellett négy körzetben tartottak pótválasztást a szövetségi parlament alsóházába.

A helyi hatóságok döntése alapján, a járványhelyzet miatt 41 régióban már péntek óta lehetett szavazni.

A belügyminisztérium szerint a választás kimenetelét befolyásolni képes szabálysértés nem történt, Rosztov megyében azonban mind a kommunista, mind a liberális kormányzójelölt jelezte, hogy visszaélések miatt a főügyészséghez fordul. Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője bejelentette, hogy nem ismeri el egyetlen olyan körzet választási eredményét sem, ahol pártjának képviselőjét kizárták a versenyből.

(MTI)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradaImár
2020. szeptember 14. 10:24
Nézd meg jobban!
Armageddon
2020. szeptember 14. 08:20
Úgy izgultam, hogy nem nyer!
Secnir
2020. szeptember 14. 07:17
ez ilyen fehérorosz jellegű szavazás lehetett, ha már urnazárás közben ki bírta kotyogni a végeredményt, csak ott nem lepődnek meg rajta, mert megszokott...
ellenforradaImár
2020. szeptember 14. 06:20
Nagy a csend itt a mandin a tegnapi magyarországi időközi választásokkal kapcsolatban! Vajon miért? Ja, mert elpicsázták a Fideszt? Muhaha!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!