Az elfelejtett First Lady, avagy Lukasenka nőügyei

2020. augusztus 19. 10:55

Rajzottak a belarusz elnök körül a nők, méghozzá szebbnél szebb vékony, hosszú combú táncosok, énekesek, szépségkirálynők, írja a moszkvater.com.

2020. augusztus 19. 10:55
null

A mostanihoz hasonló nehéz helyzetekben az elnök mellett ott szokott állni támaszként a feleség, az ország első számú asszonya, írja a moszkvater.com. De nem Belaruszban. Alekszandr Lukasenko „magányos harcosként” – igaz, szépségkirálynők állandó kíséretében – irányította 26 éven át az országot. Közben az elfelejtett, megalázott First Lady csak hallgatott. Ha belefáradtak a belarusz „forradalomba”, nézzük meg egy kicsit más oldaláról Lukasenkót!

Ennek a történetnek nincs igazi hőse. A magányos emberek ugyanis ritkán boldogok, még ha éppen egy ország elnökeként is tisztelik őket – vagy nem. Alekszandr Lukasenko persze nem volt olyan magányos, hiszen a feleségét vidéken hagyta ugyan, ám rajzottak körülötte a nők. Méghozzá szebbnél szebb vékony, hosszú combú táncosok, énekesek, szépségkirálynők. A karrierjét a Veraszi együttes szólóénekeseként kezdő Irina Dorofejevától a gyerekkorától a Roszinka együttesben táncoló, majd a 2008-as Miss Belarusz döntőjébe jutott és ismert műsorvezetővé vált Polina Subán keresztül a Miss Belarus 2016-os döntőséig Alina Roszkacsig, és a 2018-as finálét megnyerő Marija Vaszilevicsig.

„S akkor még nem beszéltünk legkisebb fiának, a most 15 éves kedvenc Kolja édesanyjáról, az elnök korábbi személyi orvosáról, Irina Abelszkajáról. Sokat elárul Lukasenkóról, hogy hivatalosan máig nem tudja senki, hogy ki a kiszemelt örökös Nyikolaj anyja”

Már ebből is látszik, hogy Lukasenko nem a levegőbe beszélt, amikor azt fejtegette, hogy az ország alkotmányát nem a nőknek írták, hiszen a társadalom még nem kész arra, hogy női vezetője legyen. A nőknek erejük sincs vezetni, és az asszonyok feladata, hogy az államot és a férfiakat szolgálják.

„Az elnök ugyanakkor kiváló érzékkel gyűjti maga köré a nőket. Nézve e »hárem« hölgyeinek fotóit, megállapíthatjuk, hogy Lukasenko ízlésére e téren nem lehet panasz”

Szögezzük azért le mindjárt a biztonság kedvéért, hogy Lukasenko nős. Felesége máig diákkori szerelme, Galina Rogyionovna Lukasenko. Az elnök ugyanis nyíltan bevallotta, hogy a válásnak nem látja értelmét. A First Lady egy Rizskovicsi nevű faluban lakik és a közeli járási központban, Sklovban az egészségügyi turizmus, a szanatóriumok vezető specialistája.

Pedig micsoda szerelem volt! A fiatal Szása Lukasenko négy kilométert rohant Szentpéterváron, hogy odaérjen a találkára az egykori osztálytárssal. Együtt olvasták a könyveket, és megvitatták Francysk Skorinának, a belorusz és keleti szláv könyvnyomtatás alapítójának munkásságát.

„A középiskolában ismerkedtek meg Galinával, aki követte szerelmét a főiskolára is”

A fiatalok 1975-ben házasodtak össze, és a család azonnal befogadta Lukasenkót, aki figyelmes, házias és szerény volt. Nem ijedt meg semmilyen munkától, hiszen gyerekkorában fejőnőként őt egyedül nevelő anyjának is mindenben segített. Ezt a jó szokását nem felejtette el akkor sem, amikor 1987 és 1994 között a Gorogyec szovhoz igazgatója volt.

(moszkvater.com)

(Az MTI fotóján Lukasenko a legeredményesebb fehérorosz kajakost, Marina Litvincsukot köszönti a női kajak egyesek 5000 méteres versenyének eredményhirdetése után a II. Európa Játékokon a Zaszlavl regatta pályán 2019. június 27-én.)

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. augusztus 20. 07:40
Nem tudom, hogy irigység szülte ezt az írást, vagy rájuk tört a családvédelem, vagy egyszerűen csak ütni akarnak egyet az ellenfelükön.
LAW AND ORDER
2020. augusztus 20. 07:36
A szánalmas libernyák béta- és omega-hímek (ha még egyáltalán hímként határozzák meg magukat) irigykednek egy igazi Alfára.
Csigorin
2020. augusztus 20. 05:59
mar ez is baj? kotelezo lett netan a szivarvanykodas?
MayorAnna
2020. augusztus 19. 21:27
HA BUZI LENNE, NEM VOLNA TÉMA. szarosf.szuak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!