Munkabeszüntetéssel fenyegetnek Máltán az egészségügyi dolgozók

2020. július 31. 18:45

A bejelentéshez a gyógyszerészek is csatlakoztak.

2020. július 31. 18:45

Munkabeszüntetéssel fenyegettek pénteken az orvosok és a nővérek Máltán, attól tartva, hogy a szigeten jelentősen növekszik majd a koronavírus-fertőzöttek száma a nyár végére tervezett zenei fesztiválok miatt.

Az augusztusra és szeptemberre időzített négy fesztiválra vélhetően több ezer ember érkezik. A Máltai Orvosi Szövetség (MAM) közölte: be fogják zárni a kórházakat és fel fogják szólítani az orvosokat, hogy függesszék fel a járóbeteg-ellátást abban az esetben, ha a kormány nem fújja le a fesztiválokat.

A bejelentéshez a gyógyszerészek is csatlakoztak.

A nővérek és bábák szövetsége a héten szintén tiltakozott a programok ellen, és azzal vádolta Robert Abela miniszterelnököt, hogy a „pénzéhes üzletemberek” érdekét a járvány által veszélyeztetett embereké elé helyezi. A fesztiválszervezők egyelőre nem kommentálták a hírt. Málta júniusban kezdett enyhíteni a járvány lassítása érdekében hozott korlátozásokon, Abela pedig kijelentette, hogy az ország „üzletre kész”. Ezt követően ismét nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, miután egy hétnapos szállodai mulatság egyik résztvevőjének pozitív lett a vírustesztje.

Míg a korábbi napi fertőzésszám tíz alatt maradt, pénteken már százötven új esetet jelentettek,

ebből nyolcvanöt a tengeren felvett, majd Máltára szállított migránsok közül került ki. Chris Fearne máltai egészségügyi miniszter csütörtökön új járványügyi korlátozásokat jelentett be, amelyek a száz főnél nagyobb rendezvényeket érintik, ám a bejelentés egyelőre nem csillapította a későbbre tervezett fesztiválok miatti aggodalmakat.

(MTI)

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világlátó
2020. július 31. 21:40
BLM-aktivistákat kell küldeni Máltára! Mivel nem fogadják kellő alázattal a Covid-os migránsokat, pár embert lelőnek, gyújtogatnak, szétdúlják a városokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!