Jézus-szobrot fejeztek le az Egyesült Államokban

2020. július 17. 22:22

Az Egyesült Államokban az elmúlt napokban megszaporodtak a keresztény templomokat és szobrokat ért vandál támadások.

2020. július 17. 22:22

Lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen – jelentette be a miami érsekség pénteken. Mary Ross Agosta, az érsekség szóvivője közölte: a szobrot szerdára virradóra rongálták meg a Miamitól északra fekvő West Kendall városka Jó Pásztorról nevezett katolikus templomának kertjében. A megyei rendőrség és a szövetségi belbiztonsági minisztérium már megindította a vizsgálatot a vandalizmus ügyében. A szóvivőnő a Miami Herald című lapnak adott interjújában hangsúlyozta: ez a vandalizmus „támadás az egyház ellen”. Mint fogalmazott: a Jézus-szobor „nemcsak magántulajdon, hanem megszentelt tulajdon” is. Elmondta azt is, hogy meglátása szerint a vandál cselekedetet szándékosan követték el.

Megszaporodtak a keresztény templomokat és szobrokat ért vandál támadások

Az Egyesült Államokban az elmúlt napokban megszaporodtak a keresztény templomokat és szobrokat ért vandál támadások. A floridai Ocalában a napokban felgyújtották a Béke Királynőjének ajánlott katolikus templomot, miközben bent a hívek a misére készülődtek. Az amerikai Catholic News Agency (CNA) híradása szerint a massachusettsi Bostonban a napokban Szűzanya-szobrot és két katolikus templomot gyújtottak fel. Még a múlt héten a brooklyni egyházkerület jelentette be, hogy New York Queens negyedében egy katolikus iskola és szeminárium épülete előtt álló, több mint százéves Mária-szobrot rongáltak meg: összefirkálták, és fekete festékkel a „bálvány” feliratot festették rá.

„A gyűlölet nyara”

Los Angeles érseksége szintén a múlt héten jelentette, hogy egy szentté avatott ferences szerzetes és misszionárius, Junípero Serra által 249 évvel ezelőtt alapított katolikus misszió egyik templomát gyújtották fel. Missouriban a héten egy Szent Lajos-szobrot rongáltak meg. Szent Lajos Franciaország királya volt 1226 és 1270 között, két keresztes hadjáratot vezetett, kórházakat alapított, személyesen gondoskodott szegényekről és leprásokról. 1297-ben avatta őt szentté a katolikus egyház.

Bill Donohue, az amerikai Katolikus Liga elnöke a Fox televíziónak nyilatkozva „a gyűlölet nyarának” minősítette az elmúlt heteket, hiszen ebben az időszakban – mint fogalmazott – „vakmerő bűnözők és baloldali aktivisták” támadták meg a nyugati kereszténység és a nyugati kultúra jelképeit.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. július 18. 16:23
ÚGY vélem, TRUMPOT gőzerővel toLják az újraválasztás irányába! NEM hiszem, hogy az USA polgárainak többsége erre az elborzasztó, anarchisztikus állapotokra szavaz majd! MÁR írtam: A szervezők nem tudják majd - lehet, már most sem - kontroll alatt tartani ezt a csőcseléket, és inkább utóbb, mint előbb önjáróvá válnak! NEM ennyire szervezetten, mint most, hanem kisebb csoportokban folytatják majd ezt az akármit! DE! A háttérben a szervezők sem érezhetik magukat biztonságban sokáig!
Világlátó
2020. július 18. 14:57
Ahol ez a liberális csürhe felbukkan, mindenhol eluralkodik az erőszak. A fekák őrjöngenek, lövik a fehéreket, felgyújtják a zs.dók ősi ellensége, a kereszténység templomait. Soros pezsgőzik. B.ssza meg a BLM, meg az összes libsi, aki ezerrel támogatja ezt a rasszista bandát!
Bukik a Zorbán
2020. július 18. 12:28
Hogyan lehet, hogy ilyesmi történhet Amerikában? Íme, így: egyetemi "professzor" lehet egy terrorista gyilkos, egy bolsevik-genderista leszbikus felforgató ahelyett, hogy a börtönben rohadna ötszörös, aljas indokból (bolsevista felforgatás) elkövetett tömeggyilkosság miatt. Angela Davis életrajzát érdemes elolvasni a Wikipedián, elképesztően alávaló gazember. Meg a róla szóló cikk egész környezetet is érdemes tanulmányozni. Pl. "kitüntetésként" van említve a Lenin-rend, vagy a mai jakobinus terrorizmus atyja, Herbert Marcuse "kiváló" filozófusként... Hát így történhet meg Nyugaton, hogy lefejezik Jézus szobrát: egy ilyen címeres gazember egyetemi tanár lehet. És hozzá hasonlók tömegével vannak a nyugati kultúrkörben az egyetemeken, itthon is. Nem véletlen a tömegesen végrehajtott magyarellenes gyűlöletkampányok sora...
Emmanuel Goldstein
2020. július 18. 11:12
Ha Jézus létezett volna, ő lett volna az első, aki saját bálványimádó szobrait ledönti...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!