Gránáttal fenyegetőző autótolvaj túszul ejtett egy rendőrt Ukrajnában

2020. július 23. 13:00

A héten Ukrajnában ez már a második túszejtés.

2020. július 23. 13:00
null

Egy gránát felrobbantásával fenyegetőző autótolvaj túszul ejtett egy rendőrt csütörtökön a kelet-ukrajnai Poltavában – adták hírül ukrán híradások belügyi forrásokra hivatkozva. Az UNIAN ukrán hírügynökség Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettesnek a Facebookon közzétett tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy a férfit a gépjármű önkényes eltulajdonításának gyanúja miatt megkísérelték őrizetbe venni a rendőrök Poltavában, mire a férfi egy gránátot húzott elő, és felrobbantásával kezdett fenyegetőzni, közben félkézzel elkapta az egyik intézkedő járőrt.

A rendőrök körbekerítették a helyszínt, amely a helyi adminisztratív bíróság épületének közelében volt, és tárgyalást kezdtek a férfival. A rendőrök megállapodtak vele, hogy szabadon kihajthat a városból, ha nem robbantja fel a gránátot. Herascsenko szavai szerint a bűnügyi rendőrség egy ezredesi rangú tisztje önként túsznak jelentkezett a rendőrjárőr helyett, és beült a férfi mellé az autóba. Ezt követően elhagyták Poltavát Szuprunyivki település felé, a rendőrök pedig járműveiken követték őt – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A héten Ukrajnában ez már a második túszejtés. Kedden a nyugat-ukrajnai Luckban ejtette túszul egy busz 13 utasát egy fegyveres férfi, akinél robbanószer is volt. A 44 éves, Makszim Plohojként (Rossz Makszim) bemutatkozó túszejtő, akiről utóbb kiderült, hogy a valódi neve Makszim Krivos, és oroszországi születésű ukrán állampolgár, reggeltől késő estig tartotta a buszban túszait, majd önként megadta magát, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök teljesítette egy követelését. Az államfő hajlandó volt közzétenni a Facebook-oldalán egy videofelvételt, amelyen orosz nyelven arra kért mindenkit, hogy nézze meg a 2005-ben készült, Földlakók című amerikai állatvédő dokumentumfilmet. A lucki túszdrámában senki sem sérült meg.

(MTI)

(Képünk illusztráció, fotó: MTI/EPA/ABW)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2020. július 23. 13:38
- l - :)
röviden
2020. július 23. 13:37
Vidám egy hely lehet ez az Ukrajna, főleg annak, akinek a keze ügyében van egy kalasnyikov vagy néhány gránát. Esetleg balisztikus rakéta.
villogókékfog
2020. július 23. 13:05
Egy bolond százat csinál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!