Agyhalottra vertek egy buszsofőrt Franciaországban, négy ember ellen indult eljárás

2020. július 08. 18:07

A támadás még vasárnap este történt.

2020. július 08. 18:07

„Négy ember ellen eljárás indult Franciaországban, amiért három nappal ezelőtt agyhalottra vertek Bayonne-ban egy buszsofőrt, aki arra kérte őket, hogy a szabályoknak megfelelően vegyenek fel szájmaszkot” – közölte szerdán a délnyugat-franciaországi város ügyészsége.

Egy 22 és egy 23 éves férfi ellen szándékos emberölés, míg harminc év körüli társaik ellen segítségnyújtás elmulasztás miatt emeltek vádat. Mindannyian előzetes letartóztatásba kerültek. Marc Mariée helyettes ügyész tájékoztatása szerint az 59 éves sofőr elleni „szélsőségesen erőszakos” támadás vasárnap este 7-kor történt Bayonne egyik külvárosi negyedének autóbuszmegállójában. Philippe Monguillot a gyanúsítottak egyikének jegyét akarta volna ellenőrizni, a másik három férfit pedig arra kérte, hogy vegyék fel a koronavírus-járvány miatt a tömegközlekedési eszközökön kötelező szájmaszkot.

Sértegetések, majd lökdösődés következett. A sofőrt lerángatták a buszról. Két gyanúsított megrugdosta, és ököllel ütéseket mért a felsőtestére, a fejére is” – mondta a helyettes ügyész. A négy férfi a járdán hagyta az eszméletlen állapotba került buszsofőrt, elmenekültek a helyszínről, majd az egyikük lakásában húzták meg magukat. A brutális támadás olyan heves érzelmeket váltott ki a sofőr kollegáiból, hogy hétfőn valamennyien munkabeszüntetést hirdettek, s jelezték, hogy a temetés előtt nem veszik fel a munkát. Családjának kezdeményezésre szerda este csendes meneten emlékeznek a buszsofőrre Bayonne-ban.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. július 10. 05:00
Sosem fogjuk kitalálni, hogy vajon a tettesek gallok voltak, vagy migránsok. (Vagy mégis?)
VakzKommondor
2020. július 09. 22:02
a kormányunkban még kaphatna pozíciót.
Thorin
2020. július 09. 12:50
Miután nincs a hírben, hogy fehér hetero széljobbosok a támadók, így azért sejthetjük a milyenségüket...
Akitlosz
2020. július 09. 10:15
"Philippe Monguillot" De furcsa neve van! Olyan franciásan hangzik. Na igen, ő volt, aki dolgozott. Az elkövetőkről meg szokás szerint nem sokat ír a sajtó, hiszen az már valószínűleg "rasszizmus" lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!