„Az izraeliek tanították meg az amerikai rendőröknek, hogyan kell feketéket ölni” – mondta egy muszlim médiumnak a Pink Floyd sztárzenésze

2020. június 23. 16:51

Roger Waters szerint az amerikai kormányt is egy zsidó milliárdos mozgatja.

2020. június 23. 16:51

Roger Waters hétfőn interjút adott a Hamászhoz köthető Shehab News Agency hírügynökségnek, amelyben ismét kifejtette Izrael-ellenes nézeteit. A Pink Floyd alapító-gitárosa azzal vádolta meg a „zsidó milliárdos Sheldon Adelsont”, hogy ő áll az amerikai kormány ténykedése mögött. Szerinte a milliárdos „zsebében tartja Donald Trump kis pöcsét.”

Adelson egyébként egy 76 éves Las Vegas-i kaszinómágnás – ismerteti a hír hátterét az interjúról beszámoló Neokohn. A zenész azt is az üzletember szemére vetette, hogy „szemében csak a zsidó az igazi ember, és az egész világ őket kell szolgálja”. Waters szerint Adelson „egy szélsőjobbos fasiszta bigott, aki nem érti azt az alapvető elvet, hogy emberi lényeknek jogai is lehetnek.”

A cionizmus egy ronda folt, amit el kell távolítanunk” – folytatta Waters, aki elmondta véleményét a George Floyd-ügyről is. Szerinte az a nyakra térdelő testtartás, amivel Derek Chauvin a fekete férfi halálát okozta, az izraeli hadsereg (IDF), a „megszálló erők” technikája.

Természetesen sokan  kritizálták Waters szavait, többek között a CNN is, amely „Waters újabb antiszemita kirohanása” címmel vezette fel a hírt. „Waters azt állítja, hogy az amerikai kormányt egy zsidó milliárdos mozgatja, ő rángatja a szálakat. Régóta ismert anticionista, de legújabb kommentje új fejezetet nyitott az antiszemita retorikában” – reagált az amerikai Rágalmazás Elleni Liga (ADL) vezetője, Jonathan Greenblatt. „Az olyan vádak, hogy zsidó összeesküvés irányítja a világpolitikát klasszikus antiszemita toposzok, a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei óta. Ez az intoleranciának egy olyan mértéke, melyet nem lehet tolerálni” – tette hozzá Greenblatt.

„A Pink Floyd egykori frontembere évek óta a zsidó állam ellen meghirdetett bojkottmozgalom (BDS) megszállott támogatója és rendszeresen tesz nyíltan gyűlölködő megjegyzéseket a zsidó állammal szemben. Waters 2006-os ciszjordániai látogatásán radikalizálódott, akkor kezdte el a zsidó államot »kolonialistának« és »apartheid-államnak« nevezni, s azóta a világ számos BDS-fórumán fellépett. Legelőször akkor kapott komoly kritikát, amikor 2013-ban egy koncertjén egy disznó alakú lufit engedett el, amin Dávid-csillag és dollárjel volt” – ismerteti az előzményeket a Neokohn.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2020. június 28. 22:38
Az igazság szabaddá tesz.
Kazai István
2020. június 25. 16:12
MR. Pig az egész turnén viselte a Dávid-csillagot de a keresztet és a csillagot félholddal is.
patópál
2020. június 24. 09:52
Hát, így kell lehúzni egy életművet egy elegáns mozdulattal a klotyón.
silenceCZ
2020. június 23. 22:24
Roger Waters nyilván zseniális zenész. Egy zseniális zenész is beszélhet baromságokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!