Storck lett a Dunaszerdahely edzője

2020. május 21. 19:07

A klub honlapja csütörtökön számolt be arról, hogy a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya veszi át az együttes irányítását.

2020. május 21. 19:07

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Bernd Storck lett a szlovák élvonalban szereplő DAC 1904 labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub honlapja csütörtökön számolt be arról, hogy a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya veszi át az együttes irányítását. A német szakember Hélder Cristovaót váltja a kispadon, a portugál szakember januárban lett a csapat vezetőedzője, de mindössze öt tétmérkőzésen – négy bajnoki meccsen és egy kupatalálkozón – irányította a sárga feketéket.

„Rögtön a kezdetektől nagyon jó kommunikáció zajlott köztem, Világi Oszkár tulajdonos és a klub sportigazgatója között, a tárgyalások rendkívül professzionális módon folytak. Nagyon várom már, hogy a szurkolókkal közösen sikerre vigyük ezt a rendkívül ambiciózus projektet” – nyilatkozta Bernd Storck.

Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója úgy fogalmazott: Bernd Storck nemzetközi tapasztalatait és a tényt látva, hogy több országban is sikeresen dolgozott, profilja ideális volt.

Az 57 éves Bernd Storck – aki a magyar válogatottat kijuttatta a 2016-os Európa-bajnokságra, a tornán pedig a nyolcaddöntőig menetelt a csapattal – legutóbb a belga élvonalban szereplő Cercle Brugge-nél dolgozott.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tolan
2020. május 22. 06:03
"Sokba fog ez kerulni nenekunk..."
János bácsi
2020. május 21. 22:55
Sokba fog ez nekünk kerülni
Knerten
2020. május 21. 19:19
Valakinek van valami híre a magyar futballról? Én úgy hallottam, érdeklődés hiányában megszűnt.
szóda
2020. május 21. 19:13
Hajrá!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!