A spanyol parlament alelnöke is koronavírusos

2020. március 12. 15:26

Nem Pastor ugyanakkor az első spanyol képviselő, akinél azonosították a vírust.

2020. március 12. 15:26

Ana Pastor, a spanyol képviselőház második számú alelnöke, korábbi egészségügyi miniszter elkapta a koronavírust. Minderről az érintett maga számolt be egy Twitter-posztban Pastor elmondta, otthonában tartózkodik, betartva az orvosi javaslatokat. Az alelnök úgy hozzátette, „tökéletesen jól vagyok, láz és más tünetektől mentesen”.

Az EFE hírügynökségnek néppárti források megerősítették, hogy párttársuk Pontevedrában tartózkodik szombat óta. Azon a napon jelentkeztek nála a betegség első jelei, méghozzá lázzal és egyéb tünetekkel. Pastor ezért egy vasárnapi rendezvényt is kihagyott, és önkéntes karanténba vonult.

Nem Pastor ugyanakkor az első spanyol képviselő, akinél azonosították a vírust. Javier Ortega Smith, a párt főtitkára ugyanis már korábban pozitív mintát adott. Ő azonban vasárnap még részt vett egy rendezvényen, méghozzá a népszerű pártelnök, Santiago Abascal társaságában. Az El Mundo videóján látható, ahogy Abascal mellett köhögött, ugyanakkor később beismerte, hogy hiba volt nem kihagynia a március 8-ai, nőnapi nagyrendezvényüket.

Címlapkép: Twitter

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. március 12. 16:22
Mikor temetik? Szebb Jövőt!
jolly77
2020. március 12. 15:46
amikor egy országban van élet, pezsgés, sok a koronavírusos amikor egy ország kihalt, mint egy kripta, kevés Észak-Korea powa!!!
fogas paduc
2020. március 12. 15:33
Ott királyság van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!