Többen bírálták Oettingert a magyarországi kinevezés miatt

2020. február 22. 18:03

Az Euronews pénteki összeállításából kiderült: a volt biztos magyarországi pozíciójához az Európia Bizottság etikai bizottságának is lehet köze.

2020. február 22. 18:03

A páneurópai portál magyar szerkesztősége telefonon érte el a német politikust, aki azt mondta, ő a magyar tudományos élet fejlesztésében érdekelt és ennek az ügynek nincs köze a korábbi biztosi tevékenységéhez, így a Paks 2 projekt jóváhagyásához sem – olvasható a cikkben.

Mint írják, Oettinger elmondása szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel konzultált arról, milyen szerepet vállalna a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsban. Egyelőre elviekben állapodtak meg a kormánnyal, de szerződést még nem írt alá. Ez azért sem lehetséges – teszi hozzá az Euronews – mert a volt biztosokra vonatkozó etikai szabályok alapján a szerződés aláírását jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak egy két hónapos átmeneti időszak után.

Azt viszont elmondta, hogy abbéli szándékát már jelezte az Európai Bizottságnak, hogy szeretne részt venni a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács munkájában. Úgy fogalmazott: a tanács döntő szerepet kap a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia véglegesítésében, és a pénzügyi alapok felhasználásának meghatározásában. Azzal még nincs tisztában, hogy ezért kap-e pénzt vagy sem. Arról is csak csütörtökön hallott, hogy a neve megjelent a Magyar Közlönyben, mint a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnöke.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e összeférhetetlenség, vagy etikai aggály, hiszen biztosként szerepe volt a Paks 2 projekt engedélyeztetésében, azt mondta a portálnak, hogy az atomenergia és a tudományos élet kérdése távol áll egymástól, ezért nem lát ilyen összefüggést, ő a magyar tudományos élet fejlesztésében érdekelt. Az Euronews munkatársa szerint éppen a magyar tudományos élet finanszírozásának az átszervezésének a közepébe csöppen bele, amely „sokak szerint csökkenti az akadémiai szabadságot”. Erre a volt biztos kijelentette: a helyzet elemzése az olyan független intézmények dolga, mint amilyen az Európai Bizottság.

Miután kiderült, hogy Magyarországon lehet szerepe a volt biztosnak, több uniós politikus bírálta a lépést. Így Jávor Benedek, Budapest uniós képviselője is, de Philippe Lamberts, a zöldpárti frakció társelnöke is arról beszélt a portálnak, hogy „ha Oettinger pénzt kap a tevékenységéért, akkor nehezen lehet nem úgy értelmezni, mint hogy „ez a jutalom az Orbán-kormánytól a Paks 2 nukleáris alku jóváhagyásában játszott szerepéért” – írt a legújabb fejleményekkel kapcsolatban az Euronews.

(Mandiner)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2020. február 23. 13:15
Jávor nem kap pénzt?? Ingyen geciskedik?
Tidal_wave
2020. február 23. 11:21
Barroso: Goldman Sachs Charlie Mccreevy: Ryainair Oettingernek is juthat valami..
zolizolizoltan
2020. február 23. 11:17
Enyhén szólva gyanús ügy ez.
kakambuki
2020. február 22. 23:40
Ja, többen bírálták. Két db. "világhíres" liberós mindenesetre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!