Magyarországot megvédő határozatot hozhat a cseh parlament

2020. február 19. 12:22

Egy civil szervezet szerint Csehország a magyar és a lengyel útra tért rá, és ezért az utcára kell vonulni.

2020. február 19. 12:22

Egy civil egyesület által szervezett tüntetés arra sarkalta az ODS több képviselőjét, hogy Magyarországot támogató javaslatot terjesszen be – közölte a Pravo szerdai számában.

Mint azt írják, a Stanislav Krecek új ombudsman elleni demonstráció, amit március elsejére a „Nem akarunk Magyarország és Lengyelország útján menni” elnevezéssel hirdetett meg a Millió Pillanat a Demokráciáért Egyesület, igencsak erodálta az ODS néhány vezető politikusának az egyesület iránti bizalmát.

„Ha minden így megy tovább, akkor az történik végül, ami Magyarországon és Lengyelországban. Az igazságszolgáltatás, a média, a közigazgatás és a közbeszerzések a politikusoknak lesznek alárendelve” – közölte Mikulás Minár, az egyesület elnöke. Csakhogy a V4 országai elleni támadás nem tetszik az ODS néhány politikusának.

Alexandr Vondra EP-képviselő és ODS alelnök közölte, hogy a visegrádi csoportra való rátámadással az egyesület elvesztette a rokonszenvét, ami még megvolt, amikor Babiš miniszterelnök és Zeman államfő ellen határozták meg magukat. Jan Zahradil, a párt EP-képviselőinek vezetője közölte, hogy az ODS a cseh képviselőházban kezdeményezte egy támogató határozat elfogadását Magyarország védelmében.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bukik a Zorbán
2020. február 19. 19:25
Az igazsághoz tartozik, hogy Klaus előtt Havel elnök is többször a normalitás érdekében lépett fel a már akkor is kibontakozó internacionalista elvetemültséggel szemben.
Bukik a Zorbán
2020. február 19. 19:22
Régebben nem rajongtam a csehekért. Ez akkor kezdett változni, amikor Vaclav Klaus a maga idejében elsőként kezdett ellenállni az EU bolsevizálódásának. Például utoljára írta alá a Lisszaboni szerződést, ami az EU drasztikus lealjasodásának kezdete volt. Most ez a gesztus, illetve a határőrizetben való cseh (is) szolidaritás reményt ad, hogy régiónk továbbra is ellen tud állni a nyugatról jelentkező internáci terrornak.
nemecsekerno_007
2020. február 19. 16:01
Ohh ezek a civilek, csak jót akarnak :)))
Szvidrigajlov
2020. február 19. 15:43
Millióan az egyforma tejeskávé színű emberekért társaság. METSZET...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!