Példát akarhattak statuálni Kuciak megöletésével

2020. január 15. 19:14

A szlovák titkosszolgálat egykori vezetője szerint Marián Kocner meg volt győződve arról, hogy valaki ráuszította a fiatal újságírót.

2020. január 15. 19:14

Egy volt szlovák titkosszolgálati vezető tanúvallomása szerint a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt szlovák nagyvállalkozó példát akart statuálni az utána szaglászó újságírók egyikének halálával – jelentette szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Ezt az állítást, a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perének szerdai tárgyalásnapján fogalmazta meg tanúvallomásában Peter Tóth, a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori vezetője.

Tóth a kilencvenes évek második felében a pozsonyi liberális Sme napilap újságírójaként vált ismertté. Később a Dzurinda-kormány alatt az elhárítás vezetőjévé nevezték ki, személye közismertnek számít, és neve az elmúlt évtizedekben több nagy port felverő, politikusokat érintő ügyben is megjelent. Tóth a Kuciak-perben tanúként, a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner ismerőseként szerepel, aki ellen korábban már egy gazdasági bűncselekményben is vallomást tett.

Tóth a bazini különleges bíróságon hétfő óta zajló főtárgyalás harmadik napján azt vallotta: Marián Kocnerrel együtt állítottak össze egy listát arról a 28 újságíróról, akiknek megfigyeltetésére megbízást adott neki a nagyvállalkozó. Tóth vallomása szerint Kocner gyűlölettel beszélt Kuciakról, mert meggyőződése volt, hogy a fiatal újságírót valaki ráuszította. Tóth szerint a nagyvállalkozó egy alkalommal azt mondta: jó lenne egy újságírót megölni, mert akkor a többiek megijednének. Peter Tóth azt is mondta, nincsenek kétségei afelől, hogy Kuciak halálát Kocner és a gyilkossági ügyben közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsová tervelte ki, továbbá beszélt arról is, hogy szerinte az újságírók megfigyeltetése csak fedőmanőver volt a későbbi gyilkossághoz.

A Szlovákiában súlyos belpolitikai viharokat kiváltó két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perében a vádiratnak hat vádpontja van, Ján Kuciak és barátnője meggyilkolásán kívül egy korábban elkövetett másik gyilkosság, illetve többrendbeli engedély nélküli fegyvertartás miatt. A vádlottak padján négyen ülnek: a gyilkosságok végrehajtásával vádolt Tomas Szabó és társa, Miroslav Marcek, aki korábban már bevallotta Kuciak és barátnője meggyilkolását, a gyilkosságok állítólagos megrendelője, Kocner, illetve Zsuzsová, aki a vádirat szerint összekötő szerepet játszott a megrendelő és az elkövetők között. Az ügy ötödik vádlottját, Andruskó Zoltánt, aki ugyancsak közvetített a gyilkosság megrendelésében és a vád koronatanúja, vádalku keretében már jogerősen 15 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy külön tárgyaláson.

A tettesek 2018. február 21-én végeztek a fiatal szlovák újságíróval, Ján Kuciakkal és barátnőjével a galántai járásban, Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és kabinetjének széleskörű átalakításához vezettek.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dingnewsve
2020. január 18. 08:18
M︆︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆n︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
persthutic
2020. január 18. 03:17
M︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆︆i︆︆.︆︆n︆︆︆e︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
raaresdeo
2020. január 17. 22:18
M︆︆︆︆o︆o︆X︆i︆.︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
raphilre
2020. január 17. 17:14
M︆︆︆︆︆o︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆i︆︆︆︆︆.︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!