Újságírógyilkosság: rendkívüli kormányülést hívott össze a máltai miniszterelnök

2019. november 29. 07:19

Az Európai Parlament azonnali látogatás keretében újabb vizsgálatot kezdeményezett a jogállamiság máltai helyzetének feltérképezése céljából.

2019. november 29. 07:19

Joseph Muscat máltai miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze csütörtök este annak nyomán, hogy a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben kirobbant botrány egyre erősebb hullámokat ver a máltai politikai elit körül.

A kormányülést követő, péntekre virradóra tartott sajtótájékoztatóján Muscat bejelentette, hogy elutasítja az ügyben gyanúsított Yorgen Fenech máltai üzletember kegyelmi kérelmét. Fenech azt állította, hogy Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása Keith Schembri ötlete volt, aki hétfőn mondott le kabinetfőnöki tisztségéről. Muscat hangsúlyozta: alaptalan a kegyelmi kérelem, az elutasító döntést pedig az országos rendőrfőnökkel és a főügyésszel egyetértésben hozták meg.

Nagyon komoly a helyzet” – jelentette ki Chris Fearne kormányfő-helyettes még amikor útban volt a tanácskozásra a The Times of Malta című helyi hírlapnak nyilatkozva. Fearne akkor nem közölt egyéb részletet. Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Autójába rejtett pokolgép végzett vele 2017 októberében. Halála előtt nem sokkal nagy mennyiségű adat került a birtokába egy olyan erőmű-beruházással kapcsolatban, amelyben a múlt héten elfogott Yorgen Fenech üzletember is érdekeltséggel bír. Az újságíró halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzeket utalt át Schembrinek, és Konrad Mizzi miniszternek. Mizzi és Schembri egyaránt tagadják, hogy bűncselekményt követtek el.

Az üggyel összefüggésben a héten lemondott Keith Schembri, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Konrad Mizzi turisztikai miniszter, Christian Cardona gazdasági miniszter pedig közölte, hogy felfüggeszti kormányzati tevékenységét. Schembrit kihallgatta, majd őrizetbe vette még kedden a rendőrség, de csütörtök délután már vádemelés nélkül szabadlábra helyezték. Az újságírógyilkosság ügyében új fordulatot hozott Yorgen Fenech máltai üzletember korábbi őrizetbe vétele. Fenechet egy összekötő „dobta fel” a kegyelemért cserébe. Rendőrségi források szerint a gyanúsított, Melvin Theuma – aki taxisofőrként és uzsorásként tevékenykedett – lényeges információkkal látta el a nyomozókat. A The Times of Malta úgy tudja, a taxisofőr azt vallotta a rendőrségen, hogy közvetítőként szolgált Fenech és Galizia feltételezett gyilkosai között. A lap szerint Theuma azt állította, hogy 150 ezer eurót vett át Fenechtől, s a pénzt az elkövetéssel vádolt három férfinak adta át.

Fenech csütörtökön elnöki kegyelemért folyamodott. A Reuters hírügynökség tudomása szerint ügyvédeinél George Vella máltai elnöknek szóló hivatalos levelet helyezett letétbe, amiben azt állította, hogy bizonyítékai vannak Shembri, Mizzi, Cardona, illetve mások ellen is a kormányfő környezetéből. A jogászok ugyanakkor rávilágítottak, hogy a máltai jog értelmében a kegyelmet a kormány javaslatára ítéli meg az államfő. „A javaslatot nem a miniszterelnöknek, vagy a kabinetje egyik tagjának kellene előterjesztenie, mivel az ügy a kormányfőhöz közel álló személyekkel van összefüggésben” – hangsúlyozták.

A máltai sajtó már előzetesen azt firtatta, hogy a csütörtök esti rendkívüli kabinetülés központi témája Fenech kegyelmi kérelme lesz. Az Európai Parlament azonnali látogatás keretében újabb vizsgálatot kezdeményezett csütörtökön a jogállamiság máltai helyzetének feltérképezése céljából.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alpayre
2019. december 02. 03:16
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
raxemte
2019. december 01. 08:02
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
queterlebs
2019. november 30. 23:59
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
dianingro
2019. november 30. 03:28
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!