A Szlovák Liga Vladimír Mečiarral az élen vág neki a szlovák parlamenti választásoknak

2019. november 10. 14:28

A visszatérését nemrég bejelentő, hírhedt Vladimír Mečiar, aki szerint úgy tűnik, szükség van rá.

2019. november 10. 14:28

A Szlovák Liga mozgalom (Slovenská liga) az egykori miniszterelnökkel, Vladimír Mečiarral az élen vág neki a jövő évi parlamenti választásoknak – döntött a párt taggyűlése szombaton a Körkép tudósítása szerint.  

A taggyűlés 151 tagja megválasztotta a mozgalom tisztviselőit, illetve a Szlovák Liga elnökét, Vladimít Mečiart – tájékoztatta a TASR-t Eva Zelenayová, a mozgalom tagja.    

„Az országban uralkodó állapotok arra kényszerítenek minket, hogy visszatérjünk“  – jelentette ki Mečiar, aki a múltban az ĽS-HZDS párt élén állt.  

A zólyomi születésű, ma 75 éves jogász-politikus Mečiar 1193-1998 között volt Szlovákia első és harmadik miniszterelnöke a Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (szlovákul Ľudová strana – Hnutie za demokratické Slovensko, röviden ĽS–HZDS) színeiben. 

Magyarellenessége és a nevéhez kötődő vadprivatizáció mellett több máig kivizsgálatlan, valószínűleg az állami titkosszolgálat által megrendelt és elkövetett bűncselekmény történt kormányzása idején. Ezek közül a legismertebbek az akkori köztársasági elnök, Michal Kováč fiának az elrablása, illetve bűncselekmény körülményeiről valló volt titkosszolgálati tiszt merényletgyanús autóbalesete. Többek között ezek a tények is okozták 1998-as politikai vereségét.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. november 15. 21:45
Uram irgalmazz. Goszpodi pomiluj.
subshelpcrip
2019. november 11. 18:33
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Nehidd El
2019. november 11. 08:40
Gyurcsányhoz képest igazi hungarofil európéer.
RollsRoyce
2019. november 11. 07:11
Meciár bokszoló is volt nem csak jogász. Kicsit átrendeződött a koponya tartalma. Igaz nem szereti a magyarokat de azért hálával is tartozunk neki , csak a cigány nőket akarta sterilizálni/ első lépésben / l
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!