Kizárná a rendezetlen Brexit ellen fellépő képviselőit a Konzervatív Párt

2019. szeptember 02. 07:38

Megélénkült a brit belpolitika, toryk csatlakozhatnak a Munkáspárt kilépés elleni harcához.

2019. szeptember 02. 07:38

A konzervatív párti brit kormány egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések szerint kizárná a tory frakcióból azokat az alsóházi képviselőket, akik szembefordulnak vele a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében várható szavazásokon.

Név nélkül idézett magas beosztású párttisztviselők a BBC közszolgálati médiatársaságnak és a Sky News hírtelevíziónak számoltak be erről a tervről, hozzátéve: a kormány ellen lázadó képviselőknek megtiltanák azt is, hogy a következő parlamenti választáson a Konzervatív Párt színeiben induljanak. Hírmagyarázatában a BBC kiemeli, hogy a Konzervatív Pártnak még külső támogatója, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójával együtt is mindössze egyetlen fős többsége van az alsóházban, így a kormány könnyen kisebbségbe kerülhet a figyelmeztetés valóra váltása esetén.

A BBC politikai főszerkesztője, Laura Kuenssberg közölte: értesülései szerint erre az esetre készülve a Downing Street mérlegeli az előrehozott választások kiírását is, és az erről szóló döntést akár ezen a héten bejelenthetik.

Szervezkedik a Munkáspárt is

Közben Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: az ellenzék a héten törvénytervezetet terjeszt be annak megakadályozására, hogy a kormány megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Részleteket a tervezet tartalmáról Starmer nem ismertetett, hozzátette ugyanakkor: elfogadása esetén a törvény kötelezné Boris Johnson miniszterelnök kormányát arra is, hogy kezdeményezze a Brexit október 31-i határidejének elhalasztását az Európai Uniónál.

Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

A rendezetlen Brexitet azonban számos konzervatív párti képviselő is elutasítja. A megállapodás nélküli kilépést ellenző tory frakciócsoport rendkívül befolyásos és tekintélyes frontembere Philip Hammond volt pénzügyminiszter, aki már Johnson kormányának júliusi megalakulása előtt közölte: a londoni alsóház „meg fogja találni a módját” a megállapodás nélküli Brexit megakadályozásának. A brit parlament a nyári szünet után kedden ül össze először. Johnson azonban a minap bejelentette, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén – alig két héttel a jelenlegi Brexit-határidő előtt – új kormányprogramot hirdet.

Johnson nem a Brexit miatt csinálja?

Johnsont az ellenzék részéről és a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy e lépéssel a Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői önálló törvényalkotással próbálják megakadályozni a rendezetlen kilépést.

 A kormányfő azonban rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célkitűzésekkel, mint például az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az infrastruktúra fejlesztése.

Tízezrek tüntettek szombaton Nagy-Britanniában amiatt, hogy a kormány szeptember második hetétől bő egy hónapra felfüggeszti a parlamenti üléseket. Az embereket sokkolta, hogy emiatt elmarad a sokak által várt vita a Brexit feltételeiről – számolt be a hétvégi fejleményekről az Euronews.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. szeptember 03. 06:06
mér ne lehetne újra szavazni. miután végrehajtották az első szavazás döntését, persze.
Mich
2019. szeptember 02. 11:03
Ott is tombol a véleményszabadság és a demokrácia...
Akitlosz
2019. szeptember 02. 10:19
Csak keményen a szabotőrökkel, az obstruálókkal! Különben sohasem lesz Brexit.
Selamat
2019. szeptember 02. 09:47
Érdekes napjaik lesznek a közeljövőben...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!