Róháni: Irán csak a szankciók feloldása után tárgyal Washingtonnal

2019. augusztus 27. 08:53

Trump korábban jelezte, hogy hajlandó az iráni elnökkel találkozni, ha „a körülmények adottak”.

2019. augusztus 27. 08:53

Irán továbbra is csak az ellene hozott washingtoni szankciók feloldása után hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az iráni állami televízió által közvetített keddi beszédében, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök megerősítette: hajlandó az iráni elnökkel találkozni, ha „a körülmények adottak”.

Róháni hangsúlyozta, hogy bár országa soha nem akart nukleáris fegyvert, Teherán a 2015-ös atomalkuban vállalt további kötelezettségvállalásoktól fokozatosan el fog állni, amennyiben nem szavatolják érdekei érvényesítését. Irán mindig kész tárgyalni, de előbb az Egyesült Államoknak fel kell oldania a „törvénytelen és igazságtalan” szankciókat – mondta.

A szankciókat nem oldják fel

Trump hétfőn a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján úgy vélte, akár néhány héten belül is reálissá válhat a találkozója Róhánival, mindazonáltal leszögezte: a szankciókat nem oldják fel.

Hírügynökségek jelentése szerint a francia diplomácia és az európai partnerek arról próbálták meggyőzni Trumpot Biarritzban, hogy tegyen gesztusokat az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló, 2015-ös többhatalmi megállapodás megmentése érdekében.

„Nagy lépést tettek előre a G7 országcsoport vezetői a biarritzi csúcstalálkozón Irán ügyében” – jelentette ki Angela Merkel német kancellár, aki szerint „nagy előrelépés, hogy nemcsak ahhoz ragaszkodunk, hogy Irán ne tehessen szert atomfegyverre, hanem azt akarjuk, hogy a megoldást politikai eszközökkel érjük el”

Macron és Zaríf találkoztak

A Teherán és Washington közti párbeszéd szükségességét hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök is, hangsúlyozva, hogy Párizs célja „megnézni, hogyan lehet új megállapodást létrehozni Iránnal” az amerikaiak kívánalmainak megfelelően „hosszabb időtartamra” és „több létesítmény ellenőrzésével”.

A francia elnök vasárnap fogadta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert is, aki néhány órás villámlátogatásra érkezett Biarritzba. Zaríf találkozott továbbá francia hivatali partnerével is, a megbeszéléseken pedig Párizs tájékoztatása szerint brit és német diplomáciai tanácsadók is jelen voltak.

A találkozóval kapcsolatban Trump hétfőn azt mondta, Macron kikérte a véleményét a meghívás előtt.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
golyakalifa
2019. augusztus 27. 15:48
HOL van az kőbe vésve, hogy feltételeket csak a világ csendőre szabhat?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!