Az olasz jobboldal választásokat akar

2019. augusztus 22. 16:57

A balközép Demokrata Párt megkezdte a háttéregyeztetést az Öt Csillag Mozgalommal egy közös kormány létrehozására.

2019. augusztus 22. 16:57

Az államfő és a parlamenti pártok egyeztetésének második és utolsó napján a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) előrehozott választásokat szorgalmazott, míg a balközép Demokrata Párt (PD) is szigorú feltételekhez kötötte az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) esetleges közös kormány felállítását csütörtökön. 

Sergio Mattarella olasz államfő elsőként a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek delegációját fogadta. A FdI elnöke a sajtónak nyilatkozva leszögezte, hogy a párt választásokat akar, mivel a jelenlegi politikai válságban ez az egyetlen megoldás, amely „tiszteletben tartja az olaszok akaratát”. Giorgia Meloni hozzátette, hogy a FdI és a Liga együtt képesek választást nyerni. Előrehozott választásokat szorgalmazott a Hajrá Olaszország küldöttségét vezető Silvio Berlusconi is: „vagy a jobbközép alakít kormánytöbbséget, vagy új választásokat kell tartani” – jelentette ki. Ez azt mutatja, hogy a FdI és a FI is a Matteo Salvini vezette Liga mellett foglalt állást, ismét egységbe forrasztva a jobboldali és jobbközép erőket.

Baloldal

A balközép Demokrata Párt delegációját vezető Nicola Zingaretti az államfőnek megerősítette a párt „hajlandóságát egy új kormánytöbbség lehetőségének felmérésére”. Megerősítette, hogy a PD megkezdte a háttéregyeztetést az Öt Csillag Mozgalommal egy közös kormány létrehozására. Zingaretti feltételként hangsúlyozta, hogy az esetleges új római kormánynak szakítania kell azzal a politikai programmal, amelyet az M5S eddig a Ligával folytatott. A PD-főtitkár hangoztatta, hogy a párt nem akar mindenáron kormányra kerülni. A balközép párt szerdán teljes körű mandátummal ruházta fel Nicola Zingarettit az M5S-szel való kormányalakítási tárgyalásokra. Zingaretti öt feltételt szabott (fordulatot sürgetve Róma európai politikájában, a migrációs, valamint a gazdasági és szociális politikában, és fejlődést és beruházásokat szorgalmazott), később pedig a PD politikusai további feltételeket is megfogalmaztak, mint például az M5S-Liga kormány két migrációs törvényének eltörlése.

Salvini előrehozott választásokat szeretne

Sergio Mattarella csütörtök délután utolsóként a Liga és az M5S delegációját fogadja. A Matteo Salvini vezette Liga előrehozott választásokat sürget, az M5S pedig egy új kormánytöbbség megalakításának lehetőségét hangoztatja majd. Az államfő a kontultációk lezárásával néhány napot adhat a pártoknak, elsősorban az M5S-nek és a PD-nek a háttéregyeztetések folytatására. Jövő hét közepére azonban a két pártnak már az esetleges közös miniszterelnök-jelölt nevét is be kell jelentenie.

Az olasz sajtó jelenleg kizárja, hogy a kedd este lemondott miniszterelnök Giuseppe Conte vezethetné az esetleges M5S-PD kormányt. Más értesülések szerint az M5S-t vezető Luigi Di Maio magának akarja az eddig Matteo Salvini irányította belügyi tárcát. Ezért cserébe a PD kapná meg az olasz biztos jelölését az új Európai Bizottságba. 

Ha az M5S-PD kormányalakítási kísérlet kudarcot vall, az államfő a jövő héten átmeneti kormány alakítását kezdeményezheti, amelynek feladata mindenekelőtt a költségvetési csomag összeállítása lesz a talán tavasszal esedékes előrehozott választásokig.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2019. augusztus 24. 07:27
VÁLASZTÁSRA OLASZOK--ÉS AKKOR VÉGRE SALVINI MEGÁLLÍTHATJA A migránsok BEÖZÖNLÉSÉT !!!!!!
Dorset Naga
2019. augusztus 22. 20:12
Az idő Salvininek dolgozik. Ha a Soros hajók hozzák a niggereket max a Giovinezzát fogják énekelni, de abból jó nem sül ki a haladároknak.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 22. 19:23
SSSSSSSSSSSAAAAAAAAALLLLLLLvini vici!
kisgul
2019. augusztus 22. 17:46
Az M5S saját szavazóit köpné szembe, ha elfogadná a PD feltételeit, Remélem nem fogják a jobbik példáját követni, mart akkor úgy is járnak , mint nálunk a Vonáék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!