Most már bánja a Szex és New York írója, hogy nem született gyereke

2019. július 30. 22:30

Egyedül érzi magát.

2019. július 30. 22:30

Candace Bushnell, a Szex és New York című sorozat alapjául szolgáló regény írója egy interjúban kijelentette: sajnálja, hogy nem vállalt gyereket, „igazán egyedül” érzi magát.

Az idén hatvanéves Bushnell a Sunday Timesnak nyilatkozott, az interjút a Fox News szemlézi. „Amikor a harmincas és a negyvenes éveimben jártam, nem gondoltam erre. Aztán amikor elváltam, és beléptem az ötödik ikszbe, ráébredtem annak hatására, hogy nincsenek gyerekeim, és hogy egyedül vagyok. Most már látom, hogy azok az emberek, akiknek gyerekük született, olyan biztos alapon állnak, amilyennel a gyermektelen emberek nem rendelkeznek” – mondta a The New York Observer szexrovatának szerzőjeként befutott Bushnell.

Az írónő azt is elárulja, hogy válása után öt évig nem feküdt le férfival. Hamarosan megjelenő új könyvében a „középkorúak szomorúságáról” fog szólni. Bushnell nemrég a New York Postnak is interjút adott, ebben elmondta, hogy több barátnőjével együtt Hamptonsba költözött, ez ihlette az új regényt. „Mindnyájan gyermektelen szingli nők vagyunk. Egyszer csak eszedbe jut: mit fogsz csinálni, ha megöregszünk? Ha nincs gyereked, és felteszed a kérdést: ki fog gondoskodni rólam, az a válasz, hogy a barátnőid” – fogalmazott az írónő.

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Madárarcú Eugén
2019. július 31. 23:13
Egoista, nárcisztikus önző szörnynek kell ahhoz lenni, hogy egy gyerekről valakinek az jusson eszébe, hogy létezésének célja, hogy róla gondoskodjon. Ez a gondolkodás egyébként egyáltalán nem ritka, fel sem merül az ilyenekben, hogy a gyereke önkiteljesítésének, sikerének, boldogságának örüljön, illetve azt segítse elő. Nem, a gyerek az egy tulajdon, egy szerszám, ami ÉRTE létezik. Egy ép értékrendű ember előbb kötné fel magát, mint hogy a gyerekét magához láncolja, neki gondot okozzon és ingyen ápolóvá, szórakoztató központtá degradálja.
Apanna
2019. július 31. 20:31
A világ is e felé tendál.. Ne szülj gyereket, élj inkább a mának, a gyerek sok pénz, nyűg, teher, egyébként is legyél buzi, na az a trendi... A harmincas korosztály nagy részének nem is lesz gyereke, max negyven fölött, ha majd rádöbben, hogy valami kimaradt, és elkezd kapkodni... Az ember nem marad örök fiatal, még akkor sem, ha nem szül gyereket, de lemarad az élet értelméről. Az már nem igaz, hogy a gyerek majd segíti a szülőt. Legalábbis itthon ez egyáltalán nem igaz. A szocializmus mindent kiölt egy bizonyos generációból, ők pedig továbbadták a gyerekeiknek, és a harmadik generáció szenved ennek hatásától. nem képes változni. Nincs tisztelet, nincs megbecsülés, csak nyűg van, a vagyon utáni sóvárgás, és az idős szülő könnyes szeme. Várta, szerette, felnevelte, taníttatta, ráhagyta még életében a házát, de ez sem elég, semmi nem elég, hogy tisztelje azt az embert, aki világra hozta, szerette, tisztességesen erőn felül támogatta...
bela barva
2019. július 31. 18:58
HAHAHA , igy jár minden fapina.
Megtalálta
2019. július 31. 18:39
Húha. A végén még republikánus szavazó lesz belőle. Nagy a baj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!