Krisztalina Georgieva a Világbank után az IMF-et vezetheti

2019. július 28. 12:09

Öt jelöltet javasol az EU a nemzetközi pénzintézet élére, köztük jelenlegi minisztert és aktív jegybankelnököt is.

2019. július 28. 12:09

Az Európai Unió kormányai megkezdték az egyeztetést, hogy ki legyen az a jelölt, akit majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére javasolnak. Egyelőre öten jelezték indulásukat a posztért.

Az IMF eddigi vezérigazgatója, Christine Lagarde azután távozott a szervezet éléről, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték. A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg annak testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai szokta vezetni. 
Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója,  akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre. Posztjáról hivatalosan szeptember 12-én távozik. Bruno le Maire francia gazdasági miniszter koordinálja a jelöltállítást az európai kormányok között.

Francia bejelentés szerint jelenleg öt indulóról tudni: a holland Jeroen Dijsselbloem, az euróövezet pénzügyminiszterei fóruma, az eurócsoport volt vezetője, Nadia Calvino spanyol gazdasági miniszter, a portugál Mario Centeno, az eurócsoport jelenlegi elnöke, Olli Rehn, a finn jegybank elnöke és Krisztalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója, korábbi uniós költségvetési biztos.

Bruno le Maire tervei szerint július végére megszületik az európai jelölt személyéről a döntés. Egy EU-s illetékes szerint ha mégsem, akkor a G7-ek augusztus 24-26. között Franciaországban zajló csúcsértekezletének idején döntenek az illetékesek.

Az IMF pénteki közleményében jelezte: július 29-én kezdődik és szeptember 6-áig tart a jelöltállítás az IMF élére. Jelöltek bármelyik tagország indíthat. Az új vezérigazgatót legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő Kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!