Vizsgálatot indítottak Strache ellen

2019. június 13. 16:44

Az ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz.

2019. június 13. 16:44

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított vizsgálatot a gazdasági és korrupciós ügyekben illetékes osztrák ügyészség (WKStA) Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke ellen – közölte a profil című hírmagazin internetes felületén csütörtökön.

Az APA osztrák hírügynökség megkeresésére az illetékes vádhatóság megerősítette a folyamatban lévő nyomozást a botrányba keveredett egykori alkancellárral szemben.

A WKStA szerint vizsgálatok folynak Johann Gudenus lemondott szabadságpárti frakcióvezetővel szemben is, illetve további ismeretlen tettesek ellen „különböző társulási formákban” elkövetett hűtlen kezelés miatt.

Johann Pauer, Strache jogi képviselője a profil megkeresésére azzal válaszolt, hogy „folyamatban lévő bűnügyi eljárásokkal kapcsolatban nem nyilatkozhat”. A profil emellett úgy tudja, a vizsgálat már május 20. óta zajlik Strachéval és Gudenusszal szemben, a WKStA ezt azonban nem kívánta megerősíteni.

Az Osztrák Néppárt és az FPÖ koalíciójának felbomlásához vezető kormányválság május 17-én robbant ki Ausztriában, miután két német lap nyilvánosságra hozott egy, az akkori alkancellárt, Heinz-Christian Strachét, a kormánykoalíciós FPÖ azóta lemondott elnökét és Johann Gudenust, a párt szintén lemondott frakcióvezetőjét súlyosan kompromittáló videofelvételt.

Strache az Ibizán készült rejtett kamerás felvételen magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel tárgyalt, akinek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért. A két politikus a felvételen arról is beszélt, hogy a 2017-es választási kampányban több vagyonos személy 500 ezer és 2 millió euró közötti összegekkel támogatta az FPÖ-t a párthoz közel álló egyesületeken keresztül, így megkerülve a nagy adományokra vonatkozó bejelentési kötelezettséget az osztrák számvevőszék felé.

Értesülések szerint ugyanebben a korrupciós ügyben vizsgálat folyik Markus Tschank parlamenti képviselő ellen is, mivel az FPÖ-höz közel álló több egyesületben is aktív tevékenységet folytatott. Az osztrák parlament a nap folyamán egyhangúlag döntött Tschank mentességének felfüggesztéséről. A szabadságpárti képviselő egyébként maga is kérte, hogy a törvényhozás eleget tegyen a WKStA erre vonatkozó indítványának.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!