Problémák a férfi szüléssel

2019. május 11. 12:06

Ha a nőnek született transznemű férfiak úgy döntenek, gyereket akarnak, több lehetőségük is van – állítja a The Center of Excellence for Transgender Health.

2019. május 11. 12:06

Március elején terjedt el a hír a sajtóban, hogy a texasi huszonnyolc éves Wyley Simpson transznemű férfiként (nőnek született, de különböző kezelésekkel részben férfivá váló ember) császármetszéssel gyereket szült – írja az Index. A férfi hét évvel ezelőtt kezdett el tesztoszteront kapni, meg is lepte a terhessége, majd sikeresen kihordta a fiát.

Egy tanulmány szerint a legtöbb transznemű ember nem ragaszkodik ahhoz, hogy eltávolítsa a vele született elsődleges nemi szerveit, éppen ezért több transznemű férfi megelégszik a hormonterápiával és a mellek leoperálásával. A tesztoszteronnak köszönhetően a transznemű férfiak körülbelül öt százalékának annyira megnyúlik a csiklója, hogy az már jobbára péniszként szolgál. Az operáció, tehát egy műgonddal megkonstruált pénisz-procedúra drága, és esztétikailag is távol áll a tökéletestől, valamint nehéz vele a vizelés és a szexuális élet is, fennáll az elfertőződés veszélye, és ami a legfontosabb, nem visszafordítható állapot.

Ha a női nemi szervek maradnak, akkor férfias külső ide vagy oda, továbbra is fennáll a teherbeesés lehetősége.

Bő a választék

Ha a nőnek született transznemű férfiak úgy döntenek, gyereket akarnak, több lehetőségük is van, ezeket a kaliforniai The Center of Excellence for Transgender Health sorolja:

– megőrizhetik a petesejteket egy későbbi megtermékenyítésre, mielőtt még operációval eltávolítanák a méhet és a petefészket; 
– beültetéssel más hordja ki a gyereket;
– amennyiben még nem távolították el a méhet és a petefészket, még a tesztoszteron-kezelés és a menstruáció abbamaradása ellenére sincs akadálya annak, hogy a transznemű férfi természetes úton essen teherbe, és ő maga hordja ki a gyereket.

A férfinak született transznemű nők pedig:

– spermájukkal természetes úton teherbe ejthetik partnerüket;
– a spermiumot is meg lehet őrizni későbbre lefagyasztással, ideális esetben még a hormonterápia előtt;
– előfordulhat továbbá, ha a transznemű nő szedi a hormonokat, lehet, hogy három-hat hónapra is le kell vele állnia, hogy elég spermiumot termeljen.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2019. május 13. 13:51
Kötelezővé kellene tenni a teljes kasztrációt és az ivarsejtek megsemmisítését, ha valaki nemváltó műtétet akar. Ne bohóckodjunk már, kérem!
öszödibeszéd
2019. május 13. 12:11
Milyen gyerek születik ebből a hormonokkal agyonkezelt és összevisszaoperált nőférfiből?! Sajnálom. És hány valódi nőnek nem lehet gyereke, pedig minden követ megmozgatnak!
Vakfolt
2019. május 13. 00:06
Ez a hír valószínűleg mindenféle reménysugár az elfajzott nyomorékoknak, de már csak azon tűnődök, hogy nekünk erre mi a fasz szükségünk van, azon kívül, hogy semmi?
áfonya
2019. május 12. 18:17
Nem lehetetlen a nagy füstös mozdony termékenyítette meg .. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!