Az EP újabb ügyben felfüggesztette Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát

2019. március 12. 15:20

A politikus nem volt jelen a szavazáson a strasbourgi plenáris ülésen.

2019. március 12. 15:20

Az asszisztensei után jogtalanul felvett uniós pénzek ügyében is felfüggesztette Jean-Marie Le Pen francia képviselő mentelmi jogát az Európai Parlament (EP) kedden. A francia radikális jobboldali Nemzeti Összefogás elődpártját, a Nemzeti Frontot évtizeden keresztül vezető politikus nem volt jelen a szavazáson a strasbourgi plenáris ülésen.

Jean-Marie Le Pen mentelmi jogának felfüggesztését a párizsi regionális bíróság indítványozta. A képviselőt hűtlen kezeléssel, annak leplezésével, bűnszövetség tagjaként elkövetett csalással, hamisítással és hamisított okiratokkal való visszaéléssel, valamint színlelt foglalkoztatással vádolják.

Az EP-határozatban kiemelték, a vizsgálat szerint a párt pénzt kívánt megtakarítani azzal, hogy alkalmazottait az Európai Parlamenten keresztül veszi fel. Mint írták, úgy tűnik, hogy nyolc alkalmazott EP-asszisztensi munkát gyakorlatilag egyáltalán nem, vagy csak teljes munkaideje nagyon kis részében végzett.

A vádak szerint a Nemzeti Front munkatársai egy részét EU-forrásokból finanszírozta, parlamenti szerződést kötve olyanokkal, akik valójában a pártnak dolgoztak.

Le Pen a mentelmi jogára hivatkozva nem volt hajlandó megjelenni sem a nyomozók, sem a bíróság előtt, márpedig meghallgatását szükségesnek tartják a hatóságok. Ugyanebben az ügyben a Nemzeti Összefogás politikusa, Dominique Bilde mentelmi jogát is felfüggesztette kedden az EP.  Sajtóhírek szerint a francia párt fiktív foglalkoztatással összesen mintegy 7 millió euró uniós pénzre tett szert jogtalanul.

A képviselő mentelmi jogát korábban már három másik ügyben is felfüggesztette az Európai Parlament, egyebek mellett azután, hogy a rasszista megjegyzései miatt többször is elítélt Le Pen 2014-ben nagy nyilvánosság előtt ismét antiszemita kijelentéseket tett. 

A jogi védettség konkrét bűncselekmény gyanúja miatt kérhető, és minden újabb ügyben ismét kérelmezni kell.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2019. március 12. 17:39
Majd egy év múlva kiderül, hogy semmi nem történt.
Szerintem
2019. március 12. 17:20
A hétpróbásan korrupt román meg jó lesz korrupció ellenes ügyésznek.
turáni sólyom
2019. március 12. 17:05
Működik az EU koncepciós eljárása a választások előtt! A balliberális Soros maffia mindenhová elér. Tavasszal Ideje lenne gyomirtózni.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!