Zamárdiban tartják meg a Red Bull Air Race-t?

2019. február 19. 22:03

A városban tartottak terepszemlét a szervezők.

2019. február 19. 22:03

Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról – erősítette meg az MTI információit Zamárdi polgármestere.

Csákovics Gyula (független) közölte, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Forma-1-nek is nevezett versenyt. Hangsúlyozta, Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.

A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, július 12-14-ére esne a verseny, „hiszen erről szól a főszezon”. Elmondta, a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést – jegyezte meg.

A Főpolgármesteri Hivatal február elején jelentette be, hogy a főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa üzemeltetett sármelléki Hévíz-Balaton Airport pedig háttérbázisként vállalta a támogatást, ha a szervezők a nyugat-balatoni térségbe vinnék a rendezvényt.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
czzibor33
2019. február 20. 12:08
Itt találszz meeztelen lanyok környéken: My.Su/Lanyok
Zsusztina
2019. február 20. 08:49
Nem kell Zamárdira sem. A Balaton így is túlzsúfolt nyáron. Esetleg ősszel vagy tavasszal volna értelme több vendéget vonzani, de nyáron ...?
3M..
2019. február 20. 05:59
Magyarország, a magyarok, a Turul népe. A Turul pedig a levegő királya! A Red Bull Air Race pedig egy komoly presztizs rendezvénye Magyarországnak. A Balatontól ideálisabb helyszín pedig nincs is. Vigyázzanak a szervezők arra, hogy ennek a sorozozatnak az országunk továbbra is a részese maradhasson. Ehhez ragaszkodunk! Szebb Jövőt!
nolite mirari
2019. február 20. 00:17
Tartsak meg maguknak. Otthon (a perzsaszonyegen). Kozben meg "nagy kornyezetvedok" ugye. A fene essen a proli profitehsegbe. Azokra is gondolok, akik eltetik ezket a felesleges marhasagokat. Forma1 detto.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!