Rengeteg szemetet szedtek ki egy partra sodródott bálnatetemből

2018. november 20. 11:35

Egyebek mellett két strandpapucsot és 115 műanyag poharat.

2018. november 20. 11:35

Rengeteg szemetet, egyebek mellett két strandpapucsot és 115 műanyag poharat vettek ki egy partra sodródott bálnatetemből - közölte kedden az indonéziai Wakatobi Nemzeti Park egy szóvivője.

Heri Szantoszo, a part vezetője szerint mentőegységük hétfő este találta meg egy nagy ámbráscet 9,5 méter hosszú tetemét a nemzeti parkhoz közeli partszakaszon Délkelet-Szulavézi tartományban, miután környezetvédők értesítették őket, hogy helyi lakók egy elpusztult bálnát vesznek körül és már elkezdték feldarabolni.

A WWF természetvédelmi világszervezet kutatói és a nemzeti park szakemberei mintegy 5,9 kilogramm műanyag szemetet találtak az állat gyomrában, benne 115 műanyag pohár, négy palack, 25 zacskó, két strandpapucs és több mint ezer más plasztiktárgy.

„Noha nem sikerült megállapítani, mi okozta a cet pusztulását, borzalom, amivel a gyomrát felnyitva szembesültünk" – mondta Dvi Szuprapti, a WWF Indonézia tengeri élővilág-védelmi koordinátora, aki szerint az oszló tetem állapota már nem tette lehetővé a halál okának kiderítését.

A 260 millió embernek otthont adó indonéz szigetvilág Kína után a második legnagyobb műanyagszennyező egy tanulmány szerint, mely a Science tudományos lapban jelent meg januárban.

Az ország évente 3,2 millió tonna műanyag szemetet termel, ebből 1,29 millió kerül az óceánba a kutatás szerint.

Az indonéz kormány 70 százalékkal akarja csökkenteni a plasztikszemét mennyiségét 2025-re, intézkedéseik között szerepel, hogy lebeszélik a boltokat a műanyagzacskók használatáról és felhívják az ország lakosainak figyelmét, hogy a műanyag szemét „közös ellenségük" – mondta Luhut Binszár Pandzsaitan tengeri ügyeket koordináló miniszter.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Derek Zoolander
2018. november 21. 15:31
Tényleg már csak néhány évtized, aztán az emberiséget pofánbassza a saját igénytelenségének következménye. Nagyon fog fájni.
Akitlosz
2018. november 20. 18:22
„Noha nem sikerült megállapítani, mi okozta a cet pusztulását, borzalom, amivel a gyomrát felnyitva szembesültünk" – mondta Dvi Szuprapti Na vajon? Természetesen nekem sincsen fogalmam, hogy mi okozta a cet pusztulását, ezért javaslok egy kíséretet Dvi Szupraptinak! Fogyasszon el 2 strandpapucsot, 115 műanyag poharat 4 palackot, 25 zacskót, és több mint ezer egyéb műanyag dolgot! Nem tudom, hogy miért, de valahogyan nagyon bizakodó vagyok és nagyon úgy érzem, hogy a kísérlet eredményes lesz és meglesz a halál oka.
zakar zoltán béla
2018. november 20. 13:33
A 4-es főút mellett (de gondolom másutt is!) a hörcsögök, rókák, fácánok,...
grimpic
2018. november 20. 13:24
A bálna süket állat, mert nem hal. Nem szeretem az ilyen híreket, sajnálom az állatokat, de én még soha nem szórtam szemetet a tengerbe, se sehova, ne keltsenek bennem bűntudatot. Ne gyártsanak ennyi műanyag vackot, akkor nem lesz mit hajigálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!