Elutasította Donald Trump bírálatát a pakisztáni kormányfő

2018. november 19. 21:23

A pakisztáni kormányfő országa „pocskondiázásának” nevezte és visszautasította Trump Pakisztánhoz intézett bírálatát.

2018. november 19. 21:23

Elutasította Donald Trump amerikai elnök Pakisztánhoz intézett bírálatát Imran Hán pakisztáni kormányfő hétfői Twitter-bejegyzéseiben.

A  miniszterelnök Trump bírálatait az országa „pocskondiázásaként” minősítette. Az amerikai elnök ugyanis a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában úgy fogalmazott: Iszlámábád elfogadja az amerikai pénzügyi támogatást, de semmivel nem viszonozta azt. Trump az interjúban  kritizálta  saját országa i hadsereget azért, mert  nem végzett végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida alapítójával és egykori vezetőjével, Pakisztánt pedig azért, mert a néhai terrorista vezér évekig ott tartózkodott, mielőtt amerikai katonák 2011-ben rajtaütöttek és megölték.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: bin Laden Pakisztánban élt, miközben az Egyesült Államok évi 1,3 milliárd dollárral támogatta Pakisztánt. Hangsúlyozta, hogy Washington már nem tesz így, mióta ő leállította a támogatásokat.

A pakisztáni kormányfő  szerint  tisztázni kell néhány dolgot. Emlékeztetett: az országa csatlakozott  az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadások után  Washington vezetésével indított terrorellenes háborúhoz, amelyben 75 ezer pakisztáni halt meg, milliók váltak földönfutóvá és 123 milliárd dolláros gazdasági veszteség érte Pakisztánt. „A 20 milliárd dolláros amerikai +segély+ csupán csekélység volt” – szögezte le Imran Hán. 

A kormányfő  rámutatott arra is:  ahelyett, hogy az Egyesült Államok Pakisztánt okolná kudarcaiért, meg kellene vizsgálnia, miért erősebb mint valaha a tálib mozgalom Afganisztánban, ha állítólag már 1 ezer milliárd dollárt költött az ottani háborúra, amelyhez 140 NATO-katonát és az afgán biztonsági erők 250 ezer tagját mozgósítottak.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2018. november 19. 22:39
Nem kell mellre szívni, Pakisztán valóban egy alja ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!