Őrizetbe vették Ján Kuciak újságíró feltételezett gyilkosát

2018. szeptember 27. 09:55

Házkutatások folynak, állítólag nyolc embert már őrizetbe vettek Dél-Szlovákiában, akiket Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolásával vádolnak.

2018. szeptember 27. 09:55

Őrizetbe vette csütörtökön a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait - értesült a helyi média.

„Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi” – idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta: a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó. A Dennik N című szlovák napilap szerint nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a dél-szlovákiai Gúta (Kolárovo) környékén.

A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, Daniel Lipsic korábbi belügyminiszter a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook-bejegyzésében rámutatott: a vizsgálat addig nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szintén a Facebookon üdvözölte az előrelépést az ügyben. „Hiszek abban, hogy sikerül feltárni ezt a brutális tettet, az indítékait illetve megrendelőit is, hogy a továbbiakban már ne ossza meg társadalmunkat” – írta Pellegrini.

Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találták holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A párnak vélhetően Kuciak munkája miatt kellett meghalnia. Haláluk óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.

(MTI)

 

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2018. szeptember 27. 11:28
Mert ha érdekelné, már lemészárolták volna az Átlátszó szerkesztőségét, ugye. :)
KannibálTatárÚr
2018. szeptember 27. 10:43
A Sme-ből: Az akció a dél-szlovákiai Kolárovon (Gúta - komáromi járás) történt, nyolc személyt vettek őrizetbe. ◾Akcia prebehla v Kolárove na juhu Slovenska, polícia zadržala osem ľudí. 10:10 A gyanusítottak elfogását segítették azok a felvételek, amelyeket egy amerikai műhold végzett a gyilkosság idején 10:10 Chyteniu podozrivých napomohli aj satelitné fotografie z americkej družice, ktorá sa zhodou okolností pohybovala v čase vraždy nad miestom činu, A rendőrségi beavatkozás Gútán a Harcsa utcában történt. Policajný zásah na Harcsovej ulici v meste Kolárovo. 9:56 A letartóztatottak egyike a gútai Tomáš, aki a multban Komáromban a rendőrségen dolgozott mint rendőrségi nyomozó. 9:56 Jedným zo zadržaných by mal byť Tomáš z Kolárova, ktorý v minulosti pracoval ako policajný vyšetrovateľ v Komárne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!