Merkel: A migráció kihívás, de vannak sikerei is

2018. szeptember 06. 14:46

Chemnitzben olyan dolgokat tapasztalhattunk, amelyek nem helyénvalóak, gyűlölettel teli, más emberek ellen irányuló jelenségeket – mondta a német kancellár.

2018. szeptember 06. 14:46

Angela Merkel német kancellár nem ért egyet belügyminisztere arra vonatkozó kijelentésével, hogy a migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban.

Én másképp fogalmaznék – mondta Merkel az RTL televíziónak adott interjúban csütörtökön. Én azt mondom, hogy a migrációs kérdés kihívások elé állít minket, és adódnak problémák, viszont vannak sikerek is – jelentette ki a német kancellár.

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Rheinische Post című lap hírportálján korábban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és a Merkel vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy ez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de „már három éve hajtogatja, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője".

A szászországi Chemnitzben történt demonstrációkon olyan dolgokat tapasztalhattunk, amelyek nem helyénvalóak, gyűlölettel teli, más emberek ellen irányuló jelenségeket – mondta Angela Merkel. Hozzátette: voltak ugyanakkor olyan tüntetések is, amelyek megmutatták, hogy az emberek az idegengyűlölet és a rasszizmus ellen is felemelik a szavukat. Az interjúban a német kancellár élesen bírálta a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki pártot, amely Merkel szerint csak tovább gerjeszti a helyzetet. Megjegyezte: rendkívül kritikusan tekint például a párt egyes tagjainak azon kijelentéseire, amelyek szerint egy békés forradalom révén el kellene tüntetni minden nem kívánatos újságírót.

Visszafogottan reagált a kancellár arra a felvetésre is, hogy az alkotmányvédelmi hivatal országos szinten megfigyelés alá vonja az AfD-t. Először is politikai síkon kell az AfD-vel szembeszállnunk és Németország gondjait megoldanunk. A biztonsági hatóságoknak folyamatosan vizsgálniuk kell a megfigyelés kérdését és ajánlásokat kell tenniük. „Jelenleg erre vonatkozó ajánlás nincs" – mondta Merkel.

Az AfD szövetségi szintű nemzetbiztonsági megfigyeléséről többször volt már vita a német nyilvánosságban azóta, hogy a párt 2013-ban megalakult. A kérdés a napokban új lendületet vett, miután a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának erőteljes bírálatára összpontosító AfD és az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, szélsőjobboldaliként számon tartott mozgalom híveinek egy csoportja együtt menetelt egy demonstráción a szászországi Chemnitzben.

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2018. szeptember 06. 19:33
Vannak bizony. A békemenet, na annak még egy csepp haszna sem volt, sohasem.
zakar zoltán béla
2018. szeptember 06. 18:32
Mocsodék jellem a Stasi Plázából!
Box Hill
2018. szeptember 06. 18:00
Normális vezető nem viszi népét szükségtelenül olyan helyzetbe ami kihívás és problémákat hoz.
Mutimi
2018. szeptember 06. 17:37
Migráció? Hát már nem menekültek? És miért kell annyira ez előtt a "kihívás" előtt állni? Erre válaszolt már valaki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!