A Fülöp-szigeti ellenzék bíróság elé állítaná Dutertét

2018. szeptember 28. 10:44

A Fülöp-szigeteki elnök csütörtökön beismerte, hogy ő a felelős a drogellenes háborúban elkövetett törvényen kívüli gyilkosságokért.

2018. szeptember 28. 10:44

A Fülöp-szigeteki ellenzék szerint bíróság elé kellene állítani Rodrigo Duterte elnököt, miután beismerte, hogy ő a felelős a kábítószer-ellenes háborúban elkövetett törvényen kívüli gyilkosságokért.

Mik az én bűneim? Pénzt loptam volna? Akár csak egyetlen pesót? Az én egyetlen bűnöm a törvényen kívüli kivégzések” – jelentette ki Duterte csütörtök este a manilai elnöki palotában.

Rizza Hontiveros ellenzéki szenátor pénteken azt mondta: Duterte szóbeli beismerése erős bizonyíték lesz az igazság felderítése során, és hozzájárul ahhoz, hogy előrelépés történjen az elnök elszámoltatásában.

Duterte elnök márciusban felmondta a Fülöp-szigetek tagságát a Nemzetközi Büntetőbíróságban (ICC), amely vizsgálatot folytat arról, hogy történtek-e emberiesség elleni bűncselekmények a drogkereskedők ellen indított véres háború során.

Az elnök szóvivője pénteken elmondta: Duterte csak arra akart utalni, hogy őt nem lehet korrupcióval vádolni, illetve gúnyt akart űzni azokból a bírálóiból, akik folyton azzal gyanúsítják őt, hogy az ő megrendelésére hajtják végre a gyilkosságokat.

Csütörtök esti beszédében Duterte azt is állította, hogy nincs bizonyíték ellene a gyilkosságokkal kapcsolatban, amelyek szerinte szabályszegő rendőrök terhére írhatók.

A Fülöp-szigeteki hatóságok által közölt adatok szerint a kormányzat drogellenes kampányában eddig már több mint 4800 embert öltek meg. Jogvédők szerint azonban a drogellenes műveletek civil halálos áldozatainak száma a 12 ezret – egyes becslések szerint a 20 ezret – is meghaladhatja, és a rendőrök és civilek sok esetben jogtalanul ölnek meg olyanokat, akiket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel vádolnak. Drogellenes hadjárata meghirdetésekor maga Duterte biztatta arra a lakosságot, hogy bánjanak el azokkal, akik szerintük drogot árulnak.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2018. szeptember 28. 11:07
Filippínó "rokonaim" szeretik Dutertét. Tetszik nekik, ahogy leszámol a bűnözőkkel. A Fülöp-szigetek közbiztonsága még most sem a legjobb, de ahhoz képest, amilyen az elődei idején volt, csillagos ötös. A Facebook-os megosztásaik mind arról szólnak, hogy a fickó fanatikusan hajszolja a bűnözőket. Nem gazdagodik, leszarja a lóvét. Ezzel minden vitát elvisz, mert elég csupán ellenfelei anyagi körülményeire utalnia. Hogy diktátor? - Nyilván. De nem attól, hogy ne törvényesen választották volna meg. Hanem attól, hogy egy bűnöző megbüntetésével nem mindig várja ki a bíróságok ítéletét. Tegyük hozzá, a bíróságokon nem csinált nagytakarítást, így bőven van olyan bíró, akit valamelyik drogkartell tart a zsebében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!