A #MeToo kampány inspirálta Svédország új törvényét

2018. július 01. 13:46

Vasárnaptól nemi erőszaknak minősül az egyértelmű hozzájárulás nélküli szexuális érintkezés Svédországban.

2018. július 01. 13:46

Svédországban vasárnap hatályba lépett az az új törvény, amely szerint ezentúl nemi erőszaknak minősül minden olyan szexuális érintkezés, amelyhez az egyik fél nem adta egyértelmű hozzájárulását.

A skandináv országban a szexuális zaklatást elszenvedett nők #MeToo kampánya inspirálta a törvényhozókat, hogy módosítsák az eddigi jogszabályokat. Mindeddig jogilag csak az minősült nemi erőszaknak, amikor a szexuális érintkezést erőszak kísérte vagy kényszerítés alatt jött létre. 

Nincsen semmiféle olyan elvárás, hogy formálisan ki kellene mondani az igent, vagy meg kellene nyomni a megfelelő gombot egy applikációban. A szexuális érintkezéshez való beleegyezést egyszerűen jelzi a fizikai reakció is - mondta a jogszabály kidolgozásában részt vevő Anna Hannell bíró a TT svéd hírügynökségnek. Hozzátette: az új törvényt alkalmazó bíróságoknak különös figyelmet kell majd fordítaniuk arra, hogy a vitatott helyzetekben szóban elhangzott-e beleegyezés, illetve gesztusokkal vagy bármilyen egyéb módon észlelhető volt-e a felek hozzájárulása a szexuális érintkezéshez.

A törvényt májusban fogadta el a szociáldemokrata-zöld többségű parlament. 

A #MeToo kampány megváltoztatta az emberek hozzáállását, és világossá tette, hogy a szexuális zaklatás mennyire elterjedt jelenség - hívta fel a figyelmet Ida Östensson, a Make Equal nevű alapítvány vezetője, aki már 2013 óta küzdött egy ilyen törvény elfogadásáért.

Svédországban tavaly ősszel több mint 10 ezer nő emelte fel a hangját és kampányolt a szexuális zaklatások ellen. A legfrissebb statisztikák szerint 2017-ben több mint 7 ezer esetben tettek feljelentést nemi erőszak miatt, ami 10 százalékkal több az előző évinél.

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2018. július 02. 11:27
https://www.youtube.com/watch?v=DxFU_fIUawM Amikor Hugh Laurie még olyan fiatal volt, mint itt, ez az elmebaj még csak egy ilyen burleszk témája lehetett. Nem kellett hozzá sok idő, hogy maga a svéd valóság legyen egy burleszk. Kíváncsian várom az első bírósági ügyeket, amikor egy egyéjszakás kaland után a kedves felek bíróságon vitatkoznak azon, hogy "volt ugyan beleegyezés, de az nem volt benne a szerződésben, hogy..."
luzitanxaver
2018. július 02. 11:19
Nem szeretnék elbagatellizálni semmilyen súlyos bűncselekményt, de tartok tőle, hogy ez így nem más, mint a szexuáliszaklatás-panda meg az autodafé szerelemgyereke. Amikor a hülyeség kereszteződik a jog világával, abból mindig fantasztikus dolgok szoktak születni.
koronaszepe
2018. július 02. 08:12
Ez minden civilizált országban így van, mi ebben a hír?
Machiavelli
2018. július 02. 05:45
Ismét egy törvény, ami veri szét a bizalmat a férfi és nő között. USA-ból indult ez az őrület, már senki sem mer udvarolni, főleg nem a munkahelyen, ahol egyébként az átlagember amúgy leginkább kapcsolatba tud kerülni a másik nemmel. Legalább nem születik annyi gyerek és a svédek kihalnak, a sáskák meg éhen halnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!