Senki nem tud kormányt alakítani Szlovéniában

2018. július 27. 18:46

Sem a jobboldal, sem a baloldal nem tudott eddig többségi koalíciót alkotni a szlovén parlamentben.

2018. július 27. 18:46

A szlovén parlament pénteken hivatalosan is tudomásul vette Borut Pahor államfő azon döntését,  amely szerint a törvényben megszabott határidőn belül, első körben nem jelöl miniszterelnököt az új kormány megalakítására – közölte a helyi sajtó.

Közel két hónappal a szlovéniai választások utána sem a győztes ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, Janez Jansa volt miniszterelnök, sem a második legtöbb szavazatot kapott, Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) nem rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel. 

Kezdődik a második kör

Szombaton ezért hivatalosan is megkezdődik a második kör, amelyre 14 nap áll rendelkezésre. Az elnök mellett azonban már a frakciók is javaslatot tehetnek is a miniszterelnök személyére, s ha ez sem jár sikerrel, a harmadik körben a képviselők, azaz pártjaik is jelölhetnek, de ekkor már nem kell a kormány megválasztáshoz abszolút többség, vagyis 46 szavazat, elég a jelenlevők többségének támogatása.

A parlamenti választásokon az SDS 25 mandátumot szerzett, az LMS 13 mandátummal a második, a Szociáldemokrata Párt (SD) és Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 10-10 mandátummal a harmadik helyen végzett. Az említett pártok mellett még átlépi a 4 százalékos parlamenti küszöböt a Baloldal (Levica) 9 mandátummal, az Új Szlovénia (NSi) 7 mandátummal, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) és a nyugdíjaspárt (DeSUS) 5-5 mandátummal, valamint a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4 mandátummal. 

A nemzeti kisebbségeknek két garantált helyük van a parlamentben. Horváth Ferenc magyar és Felice Zizan olasz képviselő már korábban elmondta az államfőnek, hogy nem kíván a mérleg nyelve lenni, és azt a miniszterelnök-jelöltet támogatja majd, aki többséget tud szerezni a parlamentben. A kormányalakításhoz legalább 46 képviselő támogatására van szükség a 90 fős parlamentben. 

Nincs többség

Jansát két jobboldali párt, az NSi és a SNS támogatja. A vele folytatott együttműködést azonban erőteljes migránsellenes politikája miatt a baloldali pártok elutasítják. 

Az elmúlt hetekben folyamatosan koalíciós tárgyalásokat folytatott a LMS, az SD, az SMC, az NSi, a Stranka AB és a DeSUS, de miután az NSi a múlt héten úgy döntött, mégis inkább Jansát támogatja, nem született határidőn belül koalíciós megállapodás. Sarec most jelezte, hogy folytatja a tárgyalásokat a fent említett pártokkal, és az NSi helyett bevonja a Baloldalt, melyet szélsőséges nézetei miatt eddig nem hívtak meg a megbeszélésekre. 

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. július 28. 09:57
Ugye milyen jó ez az arányos választási rendszer? Jól lebénítja az államokat, akik alkalmazzák.
áfonya
2018. július 28. 04:09
Német lap: Brüsszelnek semmi sincs a kezében Magyarországgal szemben. A Deutschlandfunk nevű liberális lap keserűen veszi tudomásul, hogy Brüsszel semmit sem tehet Magyarország, Lengyelország vagy Romániával szemben. Az uniónak a jogállamiság ügyében idáig elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal kellett keményen csörtéznie, ám Brüsszel most a román igazságszolgáltatás miatt is nyugtalan, bár ott hatalom messze nem csinálhatja azt, amit csak akar. Ferber, a CSU EP-képviselője döbbenetesnek nevezte, hogy két hete menesztették Bukarestben a korrupció ellenes ügyészség vezetőjét, miután a kormányzó szociáldemokraták már jó ideje hadjáratot folytatnak a jogállam ellen. A cél az, hogy a párt vezére, Dragnea, akit vesztegetés miatt eltiltottak állami tisztségek betöltésétől, ismét legálisan is kezébe vehesse az irányítást. Az összeállítás megjegyzi, hogy az EU kezében az érvényben lévő megfigyelési mechanizmus ellenére sincs igazán hatékony fegyver az események megfordításához. zankciókat ugyanis nem tud elrendelni. Ily módon marad a szerződésszegési eljárás, de az igen hosszadalmas. Szó lehet még a jogállami eljárásról, viszont azt bármelyik tag vétója megakadályozhatja. Ennélfogva módosítani kell az alapszerződéseket, hogy a Bizottság érdemben szembe tudjon szállni a jogsértő tagállamokkal.
Világpanoráma
2018. július 27. 20:54
Putyin meghívja Trumpot Moszkvába: https://vilagpanorama.hu/2018/07/27/putyin-meghivja-trumpot-moszkvaba/
kispufi
2018. július 27. 19:46
Na, ilyen patthelyzetekben szokott Gyurka bátyó benyúlni a varázscilinderbe, és előrántani egy európai értelemben vett semlegesfüggetlenszakértői szivárványszín nyuszit. Kivéve, ha a mélyeurópai demokraták helyeslő bólogatásától kísérve segítő jobbot nem nyújtanak a mélyen demokratikus ortodox sztálinisták. Fényes folytatás ígérkezik, no.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!