Kutatás: Nem megfelelő a román nyelv oktatása a magyar anyanyelvi közegben

2018. július 16. 11:33

Egy közelmúltban végzett kutatás eredményei szerint nem tanulnak meg kellőképpen románul a székelyföldi diákok.

2018. július 16. 11:33

Egy, a székelyföldi Hargita megyében a közelmúltban végzett kutatás eredményei szerint a román nyelv nem megfelelő oktatása miatt nem tanulnak meg kellőképpen románul a székelyföldi diákok. A kutatás eredményeit a Csíki Hírlap ismertette hétfői számában. 

A 85 százalékban magyarok által lakott Hargita megye önkormányzata, tanfelügyelősége, a Hargita Megyéért Egyesület, valamint a Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ 2017 októbere és decembere között készítette a kutatás alapját képező felmérést a magyar ajkú hetedik és tizenegyedik osztályos tanulók, szüleik és román nyelvet oktató tanáraik körében. A munkacsoport 833 tanuló, 799 szülő és 136 román szakos tanár által kitöltött kérdőív adatait összesítette. Ezek alapján fogalmazott meg következtetéseket és tett javaslatokat.

A kutatás szerint a magyar nyelvi környezetben felnövő tanulók nem kedvelik a román nyelvet. Ezt ugyanis csak az iskolai órákon gyakorolhatják, és ehhez mérten túlzottak az elvárások az iskolában és a vizsgákon egyaránt. A kutatás készítői kifogásolták, hogy a nyelvoktatás módszertana nem teszi érdekessé a tananyagot, és a gyermekeknek nincs sikerélményük a román nyelv tanulása közben. A tanulmány szerint a székelyföldi magyar gyermekek szívesebben tanulnak angolul, mert ezt érdekesebbnek tartják, és az angol nyelv tanulása során sikerélményekben is részesülnek. A diákok a román nyelvű írásbeli követelményeknek többnyire eleget tudnak tenni, többségük viszont nem tud vagy nem mer románul beszélni.

A kérdőív kérdéseire válaszoló székelyföldi romántanárok szerint legfőképpen az akadályozza a tanulókat a román nyelv elsajátításában, hogy nincs lehetőségük az élő nyelvet gyakorolni, és túlméretezett a tananyag. Arra a kérdésre, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy javuljon tanítványaik románnyelv-tudása, nagy többségben úgy vélték, folyamatosan kell keresniük a hatékony nyelvtanítás módszereit, illetve törekedniük kell a diákok motiválására e téren. A kutatás készítői azt javasolták, hogy szervezzenek továbbképzéseket az olyan tanítók és tanárok részére, akik magyar ajkú gyerekeknek oktatják a román nyelvet. Ugyanakkor románnyelv-táborok, csereprogramok szervezését is javasolták. Utóbbi révén a székelyföldi elemi, általános és középiskolás magyar ajkú gyerekek, illetve román vidéken élő román gyerekek tölthetnének legalább egy hetet a másik környezetében. Azt is javasolták, hogy tegyék játékossá az élő román nyelv tanítását, és alakítsanak ki egy olyan internetes felületet, amely interaktív feladatokkal segíti a román nyelv megtanulását.

A Csíki Hírlap Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét is idézte, aki fontosnak tartotta, hogy a bukaresti döntéshozók vegyék figyelembe a jelentés eredményeit, és a sajátos székelyföldi helyzet ismeretében változtassanak a román nyelv oktatásának a rendszerén.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2018. július 16. 14:41
Ki az a marha aki románul akar tanulni?
reality
2018. július 16. 13:26
Azért nem hatékony a román nyelv tanítása, mert úgy oktatják, mint a román anyanyelvűeket. Szerintem nem is akarják jól tanítani, hadd maradjanak hátrányban a magyarok.
lynx
2018. július 16. 11:57
Itt is meg a Partiumban is kötelező kell legyen a magyar nyelv is mindenkinek.
balbako_
2018. július 16. 11:48
Egyetlen sikerélményt az jelent, ha hazamennek és elfelejtik az egészet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!