Így ünnepelték Moszkvában a továbbjutást

2018. július 02. 10:53

Hatalmas hangulat volt az orosz fővárosban a továbbjutás után.

2018. július 02. 10:53

Moszkva belvárosában hajnalig tartó ünneplés kezdődött vasárnap este, miután a házigazda orosz válogatott 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel meglepetésre felülmúlta a végső diadalra is esélyesnek tartott spanyol csapatot a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Több tízezren özönlöttek az utcára, emiatt a városközpontban szinte teljesen leállt a felszíni közlekedés, amelyet rendőrök irányítottak a hömpölygő tömeg biztonsága érdekében. A többség a fehér-kék-piros trikolort festette magára és zászlót lengetve hangosan kórusban éltette Oroszországot, míg az autókban veszteglő sofőrök tülköléssel vették ki részüket a hangzavarból.

A hazai drukkerekkel beszélgetve kiderült, a földöntúli boldogság annak köszönhető, hogy többségük nem várt sokat a nemzeti együttestől, amely egyesek szerint minden idők egyik legrosszabb orosz csapata. Már azt bravúrnak tartották, hogy a szbornaja a Szovjetunió felbomlása óta először továbbjutott csoportjából, de azt legtöbben álmukban sem gondolták, hogy a legjobb 16 között reális esélyük lesz a spanyolok ellen.

Természetesen a szurkolók nemcsak az utcákat, hanem a bárokat is ellepték, ahol azt figyelték, ki lesz szombaton a következő ellenfél a szocsi negyeddöntőben. Luka Modric hosszabbításban kihagyott büntetőjénél egyértelműen kiderült, az oroszok a dánokat szerették volna riválisnak, mert úgy vélték, ellenük több esélye lenne a válogatottnak, mint a horvátok ellen. Mivel végül csalódniuk kellett, sokan biztosra veszik a kiesést Horvátország ellen, de volt olyan is, aki már orosz-uruguayi finálét vizionált, amelyet a házigazda nyer meg 2-1-re.

A döntőnek is otthont adó Luzsnyiki Stadionban rendezett találkozón viszont nem volt érezhető, hogy a közönség valóban 12. játékosa lenne a hazai gárdának. Ahhoz képest, hogy 78 ezernél is többen tekintették meg a helyszínen a találkozót, javarészt csak halk moraj uralkodott a csendesen csordogáló mérkőzésen az arénában. A szurkolók a ritka orosz megindulások alkalmával bíztatták csak igazán kedvenceiket, illetve alkalmanként hangos füttyszóval jelezték nemtetszésüket, amikor a spanyolok hosszú percekre „eldugták” a labdát.

A vasárnap éjjel viszont az ünneplésé volt, még egy órakor is hangosak voltak a metróaluljárók, és hajnalig kisebb csoportokban ünnepeltek az oroszok.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2018. július 02. 11:03
A spanyolok nem tudom minek hagyták a tizenegyesekre a döntést. Ha egy ennyivel jobb csapat nem győz 120 perc alatt akkor megérdemelten esik ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!