Cáfolják, hogy hónapokba telne a barlangban rekedt diákok kimentése

2018. július 03. 11:17

A tartományi kormányzó szerint nevetséges az a beszámoló, amely szerint hónapokig is eltarthat a mentés.

2018. július 03. 11:17

Cáfolta kedden a mentést vezető tartományi kormányzó azt a korábbi hírt, amely szerint hónapokba telne barlangban rekedt diákcsoport kimentése. Közben máris telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez. Az észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongsak Osottanakorn azt mondta, kimentésük biztosan nem kedden valósul meg, de még nem lehet tudni pontosan, hogy mikor.

A legfontosabb szempont a bent rekedtek egészsége. Fizikailag most nem olyan erősek, hogy ússzanak vagy víz alá merüljenek – mondta.

Korábban a hatóságok úgy döntöttek, hogy addig is, amíg a kimentésük módját megtervezik, búvároktatásban részesítik a gyerekeket, hogy biztonságosan tudjanak navigálni a barlangrendszer sáros, zavaros vizeiben.

A kormányzó szerint a víz fokozatosan apad a barlangban, azt szeretnék, hogy kiszáradjon az elárasztott terület, s csak ezután mentenék ki a csapatot. A vezető nevetségesnek nevezte azt a beszámolót, amely szerint hónapokig is eltarthat a mentés. A thai haditengerészet egy tisztje kedden nyilatkozott úgy, hogy akár négy hónapig is elhúzódhat a művelet.

A kormányzó hozzátette, a csoport tagjait minden esetre felkészülve búvároktatásban részesítik.

Beszámolt arról is, hogy közvetlen telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez, amelyen keresztül a tisztviselők és a szülők keddtől érintkezésbe léphetnek velük.

Egyelőre továbbra sem ismeretes, hogy miként fogják a Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenhárom fős csoport tagjait kihozni. Különböző lehetőségeket mérlegelnek a hatóságok. Az egyik az lenne, hogy nyílást vágnak a barlangot magában foglaló hegy tetején és azon keresztül emelnék ki a csapatot - árulta el Bruce Konefe, egy búvárszakértő, aki részt vesz a mentésben. Hozzátette, helikopterek köröznek a levegőben, hogy pontosan azonosítsák a csoport tartózkodási helyét.

A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett hétfőn, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. július 03. 22:35
Legyek Ura light. https://24.hu/kulfold/2018/07/02/meg-nem-ertek-veget-a-barlangban-ragadt-gyerekek-megprobaltatasai/
Akitlosz
2018. július 03. 13:59
Megoldják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!