Akár börtönbüntetést is kaphat az afgán migránst szállító gép felszállását akadályozó aktivista

2018. július 26. 10:36

A svédországi, repülést szabályozó törvények szerint akár hat hónap börtönnel is sújtható, aki a fedélzeten a kapitány utasításainak nem tesz eleget.

2018. július 26. 10:36

A svéd törvények alapján akár börtönbüntetésre is ítélhetik azt a svéd egyetemista lányt, aki szerdán egy Svédországból kiutasított afgán migráns elszállítását akadályozta meg azzal, hogy a Göteborgból Isztambulba tartó repülőn nem volt hajlandó helyet foglalni, ezzel meggátolva a felszállást – írja az Independent.

Elin Ersson Facebookon élőben közvetítette akcióját, melyen többek között látható: több légiutaskísérő is kéri tőle, hogy foglaljon helyet, és pár utas még a telefonját is próbálta kivenni a kezéből. Végül Ersson sikerrel járt: az afgán menedékkérőt leszállították a gépről.

A történet óriási médiavisszhangot keltett, videóját már több millióan nézték vissza. Az aktivista ragaszkodott hozzá, hogy akciója során „nem sértett törvényt”, ám a svéd hatóságok ezt másképp is gondolhatják.

Ugyanis az ország repülést szabályozó törvénye szerint ha egy utas „nem engedelmeskedik a repülőgépparancsnok a fedélzeten érvényben levő döntésének”, az maximum hat hónap börtönbüntetésre is számíthat. Az nem egészen világos, hogy a pilóta ilyen utasítást adott-e Erssonnak, csupán annyi biztos, hogy egy légiutaskísérő az aktivistának azt mondta, a menedékkérőről nem Göteborgban, hanem majd Isztambulban döntenek.

A svéd rendőrség az Independentnek még nem nyilatkozott a lehetséges következményekkel kapcsolatban.

A videón ugyanakkor látszik: több utas sem tudott azonosulni a nő akciójával, és azzal vádolták, hogy késéseket akar okozni. Ersson egyébként videója elején azt követelte: a pilóta gyakorolja arra vonatkozó jogát, hogy nem száll fel, mikor egy deportált is a fedélzeten tartózkodik.

Erssont ezután többen is felszólították, hogy foglaljon helyet, végül akciója 15 percig tartott. A Göteborgi Egyetem hallgatója azt állította, ha az afgán férfi a gépen marad, „nagy valószínűséggel megölik” hazájában.

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2018. július 27. 10:50
Ez a nő, az általa deportálástól megmentett afgán férfi szemében valószínűen legalább egy kecskét ér. Vagy kettőt.
ÁrPi
2018. július 27. 10:43
"elolvastam az eredetit is, érzelmi és véleménytöbblet nélkül közöl, ahogy azt egy médiaterméknek kell. " Így történik ez itt fent is ,és szerintem ez a helyes . A filmes nagykép az kritikát érdemelt :)
formaegy
2018. július 27. 07:47
"...akár hat hónap börtönnel is sújtható..." Elég gyenge törvény. Először egy büdös, patkányokkal látogatott odú - kenyér és víz - majd merkelkanok közé dobva, majd a kiutasított merkelkanokkal együtt való kiutasítás az országból... Ha már (elnézve a képet) csak a merkelkanoknak kell akkor élvezkedjen kedvére. Hülye kurva.
áfonya
2018. július 27. 03:56
Migrit másik gépen kitoloncolták ,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!