Többségben a nők az új spanyol kormányban

2018. június 06. 21:50

Pedro Sánchez kisebbségi szocialista kormányában a 17 tárcából 11 élén nők állnak. A kormánynak nem lesz könnyű dolga: a szocialista pártnak 84 mandátuma van csupán a 350 fős törvényhozásban.

2018. június 06. 21:50

Nagy többségében női minisztereket nevezett ki kormányába Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök szerdán Madridban. A tárcák számát 17-re emelték a korábbi 13-ról, amelyek közül 11-et vezetnek nők, köztük például az összes gazdasági tárcát. „Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett” – jelentette ki Pedro Sánchez a kormányzati névsor bejelentésekor.

Spanyolországnak még sosem volt olyan kormánya, amelyben ilyen nagy arányban kaptak nők miniszteri tisztséget.

Sánchez úgy jellemezte kormányának tagjait mint elismert és tisztelt szakembereket, akiknek ugyanaz a víziója egy haladó, modern és Európa-párti társadalomról, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ma a politika párbeszédet és a konszenzust követel. A kormány tükrözi a társadalmat, amelyet képvisel – jelentette ki a miniszterelnök.

Az új kabinet tagjai nem ismeretlen politikai szereplőként érkeznek, többen közülük tanácsosi, azaz helyi miniszteri tisztséget töltöttek be valamelyik spanyol autonóm közösség kormányában. Többen voltak államtitkárok a 2011-ben leköszönt szocialista Zapatero-kormányban, illetve nem egy közülük fontos Európai Uniós pozíciót töltött be korábban. 

  • Mint például Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője, aki 2014 óta egészen mostanáig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatója volt. 
  • Az új kabinet unió iránti elköteleződését jelzi az is, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöki tisztségét töltötte be. 1991-1996 között a Felipe González vezette szocialista kormány közlekedési minisztere volt. A katalán szocialista politikus az elmúlt hónapokban azzal került ismét a figyelem középpontjába Spanyolországban, hogy kiállt a katalán függetlenségi törekvések ellen a spanyol egység védelmében.
  • A katalán válság kezelésében jelentős szerepe volt Carmen Calvonak is, aki kormányfő-helyettesként a miniszterelnökségért, a parlamenti kapcsolatokért és az esélyegyenlőségért felelős tárcát is vezeti. Calvo volt a Spanyol Szocialista Munkáspárt(PSOE) főtárgyalója a spanyol alkotmány 155-ös cikkének életbeléptetéséről szóló egyeztetéseken, amely alapján a spanyol kormány magához vonta Katalónia irányítását, az alkotmányellenesen megtartott népszavazás és a függetlenségi nyilatkozat elfogadása után. Ez a tárca az egyik kulcsminisztériuma lesz az új kormánynak, amelynek egyik fő célkitűzése a nemi alapú erőszak és az egyenlőtlenségek elleni küzdelem. Carmen Calvo 2004 és 2007 között kultuszminiszter volt José Luis Rodríguez Zapatero kormányában.
  • Meritxell Batet lett a területi politikai és közszolgálati miniszter, a katalán parlament szocialista képviselője, akinek hatáskörébe tartozik majd az intézményi kapcsolatok normalizálása Katalónia és a spanyol kormány között.
  • A pénzügyminiszteri posztot María Jesús Montero kapta, aki eddig az andalúz autonóm kormány pénzügyi és közigazgatási tanácsosa volt. Egyik első feladata a jövő évi költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat benyújtása lesz a parlamentnek.
  • Magdalena Valerio került a munkaügyi, migrációs és társadalombiztosítási minisztérium élére, amely az egyik legfontosabb tárcája az új kormánynak, tekintettel a még mindig magas, átlagosan 16 százalékos munkanélküliségi rátára, amellyel Spanyolország a második legrosszabb helyen áll Görögország után az EU-tagok közül.
  • Az igazságügyi tárcáért Dolores Delgado felel, aki 25 éve a központi büntetőbíróság ügyésze, az Ügyészi Tanács szóvivője. A drogkereskedelem, a Baszk Haza és Szabadság (ETA), és dzsihadista terrorizmus elleni büntetőügyekkel foglalkozott.
  • Az új belügyminiszter a baszk Fernando Grande-Marlaska, a központi büntetőbíróság bírája, a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) szóvivője.
  • Teresa Ribera az ökológiai átmenet nevű új tárca vezetője, amely a környezet és klímavédelmet képviseli. A szakember a 2008 és 2011 közötti szocialista kormányban államtitkárként volt felelőse a területnek.
  • Az első spanyol űrhajós is helyet kapott a spanyol kormányban, Pedro Duque újonnan alakuló tárcájához a tudomány, az innováció és az egyetemek tartoznak majd. Az 55 éves Duque két alkalommal is járt már a világűrben 1998-ban az amerikai Discovery űrrepülőgép expedíciójának volt a tagja, 2013-ban pedig orosz Szojuz űrhajóval utazott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
  • Külön tárcát kapott a kultúra, amelyet a sporttal együtt Máxim Huertára bízott a miniszterelnök. A televíziós újságíró, regényíró a kormány egyik meglepetésembere.

A tervek szerint az új kormánytagok csütörtökön teszik le hivatali esküjüket a király jelenlétében a Zarzuela-palotában, az első kormányülés pénteken tartják.    

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől.

Az elemzői, szakértői vélemények szerint az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják valósítani.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2018. június 07. 10:55
Teljesen mindegy, kik lesznek a kormány tagjai, ha nincs meg a többségük.
12345
2018. június 07. 10:52
Majd, akkor szóljanak, amikor legalább egyenlő számú nő és férfi bányász, útépítő, kukás van. Akkor majd megnyukszom, hogy tényleg egyenlőség van férfiak és nők között..
illesl
2018. június 07. 07:56
Mekkora a buzi "fiúk", a leszbikusok és leszbikák aránya, mert a női, a buzi és a leszbi kvóta nélkül - fáj és sajnos ki kell mondjam - semmit sem ér az ország élére állt kormány... Hát hogyan lehet kormányozni egy államot kvóta nők, buzik, magtalan asszonyok és férfiak, leszbikák nélkül? Mennyivel jobb lenne itt is egy olyan kormány, ahol Dobrev Klára a miniszterelnöknő, Ferenc testvér a külügyér, a kormány tagjai: kalapos Dávid Ibolyka, Lendvai Ildi néne, a csodálatos, potencia tablettákkal kereskedő Lamperth Móni, az elnyűhetetlen Gurmai Zita, a pléhpofájú Kósáné dr. Kovács Magda, a széfes Horváth Ágnes, Fodor Gabriella, a hazaáruló Kinga Gönczová, Gulyás Balázska és Fekete-Győr András.
nanemáne
2018. június 07. 07:19
Diszkrimináció!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!