Szlovén választások: Janša nyert, nincs többsége a jobboldalnak

2018. június 03. 23:29

A várakozások szerint a szavazatok 25 százalékát besöpörve a jobboldali Janez Janša pártja, az SDS nyerte a szlovén parlamenti választásokat – ugyanakkor a baloldal négy pártjával már kormányt tudna alakítani, míg a jobboldalnak Janša partnereivel sem lenne meg a többsége a törvényhozásban.

2018. június 03. 23:29

A vasárnapi szlovéniai előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok közel 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a Janez Janša volt miniszterelnök pártja, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) – közölte a szlovén választási bizottság.

Nincs meg a többség Jansának

A részleges eredmények tükrében az SDS 25,13 százalékkal az első helyen áll. Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) 12,70 százalékkal a második, a Szociáldemokrata Párt (SD) 10,4 százalékkal a harmadik helyen végzett.

Az említett pártokon kívül a 4 százalékos parlamenti küszöb felett teljesített Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a balliberális Modern Közép Pártja (SMC) 9,47 százalékkal, a neomarxita Baloldal (Levica) 9,11 százalékkal, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 7,15 százalékkal, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) 5 százalékkal, a nyugdíjaspárt (DeSUS) 4,97 százalékkal, és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4,24 százalékkal.

Az eredményekből jól látszik, hogy egyelőre sem a jobb-, sem a baloldal nem tud kormányt alakítani.

Janša természetes partnerével, a kereszténydemokrata NSi-vel, valamint a szélsőjobboldali SNS-sel sem tud abszolút többséget alkotni. A három pártnak összesen 37 mandátuma lenne a szlovén Országgyűlésben. A Janšával való együttműködést, annak erőteljes migránsellenes politikája miatt elutasítják a baloldali pártok. Egy baloldali koalícióhoz az LMS, az SMC, az SD és a DeSUS összefogására is szükség lenne, így tudnának a 90 fős parlamentben 46 mandátumot szerezni. Ebben az esetben ez volna Szlovénia történetének legnagyobb koalíciója.

Nincs koalíció a jobboldallal

Egy-egy mandátum a magyar és az olasz kisebbségnek jár.

Janša a választások estéjének megtartott beszédében kiemelte: az SDS nyitott az együttműködésre, a tárgyalásra és koalíciókra a többi párttal. „Sokszor egyedül harcoltunk mindenki ellen, ennek ellenére jobb eredményt értünk el, mint a bennünket követő két párt összesen” – tette hozzá. Úgy vélte: aki felrója Szlovéniának, hogy nem szolidáris, mert különbséget tesz gazdasági migránsok és menekültek között, az nem látja az Európai Unió kulcsproblémáját. 

Sarec gratulált Janšának a győzelemhez, de megismételte korábbi nyilatkozatát, mely szerint nem lép koalícióra a jobboldali politikussal. Azokat a pártokat azonban, amelyek vele hasonló elveket vallanak, koalícióra hívta. 

A harmadik helyen végzett szociáldemokraták elnöke, Dejan Zidan ügyvivő mezőgazdasági miniszter a párt rossz szereplése miatt lemondott pártvezetői tisztségről.

Miro Cerar ügyvivő kormányfő, akinek pártja közel 10 százalékkal a negyedik helyen végzett, azt mondta: pártja fontos szereplője maradt a szlovén politikának és a parlamentnek. 

A relatív győztes kapja a kormányalakítási mandátumot

Borut Pahor szlovén államfő vasárnap annak a reményének adott hangot, hogy Szlovéniában mielőbb meg tud alakulni az új kormány. Már a jövő hét elején nem formális konzultációra hívja a választások relatív győztesét – jelentette ki.

Pahor, mint mondta, elvárja, hogy az országos választási bizottság a héten nyilvánosságra hozza a hivatalos eredményeket, hogy már pénteken elrendelhesse a parlament alakuló ülésének összehívását, amelyet így június 22-23-án megtarthatnak. Ezt követően konzultációt folytat majd a parlamentbe bejutott pártokkal a kormányalakításról.

Pahor azt szeretné, ha már a nyáron létrejönne egy új sikeres koalíció, amely őszre szembenézhetne a belföldi és külföldi kihívásokkal, amelyekből szerinte akad bőven.

Pahor korábban kijelentette, hogy először a választások relatív győztesének ad kormányalakítási mandátumot, hogy „érvényesülhessen a választók akarata”.

A szlovén törvények szerint a parlamentnek a választások után 20 napon belül meg kell alakulnia. Majd az államfőnek ezt követően harminc nap áll rendelkezésére, hogy javaslatot tegyen az országgyűlésnek a miniszterelnök-jelölt személyére. Annak megválasztása után a miniszterelnöknek 15 napon belül ismertetnie kell kormánya összetételét.

Az új kabinet megalakulásáig a leköszönő kormány ügyvivői feladatot lát el.

A választásról szóló körképünket az alábbi linken olvashatja el

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. június 04. 11:30
Egy újabb "érv" az arányos választások mellett... Valahol olvastam, és ténylag nagyon igaz, hogy a teljesen arányos választási rendszer nagyon igazságtalan, mert koalícióra kényszerít sok mindenkit, a kisebbik koalíciós párt(ok) pedig a súlyuknál fogva NAGYOBB beleszólással rendelkeznek a dolgokba.
tango47
2018. június 04. 10:32
Most jön ugyanaz a vergődés, amit a szlovákok és az olaszok produkáltak, aztán lehet, hogy egy újabb választás - az idő pedig megyen tovább.
Mr.Falafel
2018. június 04. 09:49
És ugyan kit érdekel, ha egy szláv állam eltűnik a föld színéről? Ha a franciákat leszarom, ezeket pláne! Azt sem tudom, hol van Szlovénia.
rajgy
2018. június 04. 09:08
Fidesz média agymosása + csalás nélkül itt is ez lett volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!