Korrupció a köbön Malajziában

2018. június 27. 10:13

Lefoglaltak 273 millió dollár értékű ingóságot a volt kormányfő lakásain.

2018. június 27. 10:13

Elérheti a 273 millió dollárnak megfelelő összeget azoknak az ingóságoknak az értéke, amelyeket a malajziai rendőrség lefoglalt a Najib Razak volt kormányfőhöz kötődő lakásokban az ellene korrupció gyanújával folyó nyomozás során – jelentette be sajtóértekezleten szerdán a gazdasági rendőrség vezetője, kiemelve, hogy az ország történetében ez volt a legnagyobb értékű lefoglalás.

A házkutatásokat Mahathir Mohamed új miniszterelnök május 9-i választási győzelme után folytatták le a Razak elleni nyomozás újraindítása keretében, és azóta felmérték a hat lakáson fellelt 12 ezer ékszer, 423 óra, 234 napszemüveg, 567 női táska, valamint készpénz értékét. Az eredeti gyanú szerint Najib Razak miniszterelnökként 4,5 milliárd dollárnak megfelelő összeget sikkasztott el a kormány ellenőrzése alatt álló 1Malaysia Development Berhad stratégiai fejlesztési alapból (1MDB), és ebből 700 milliónak megfelelőt (jelenlegi árfolyamon 194,6 milliárd forintot) közvetlenül a saját bankszámláira utaltatott. Az akkori ügyészségi vizsgálat 2016 januárjában felmentette a miniszterelnököt a vádak alól.

A politikus azonban váratlanul elveszítette a május eleji választásokat a Mahathir Mohamed vezette ellenzéki tömörüléssel szemben, és az új kormány leváltotta a régi főügyészt, valamint újraindította a nyomozást a volt kormányfő ellen.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 29. 16:12
Na ilyen se fog megtörténni Magyarországon! Nem azért, mert itt annyira szegények a politikusok, hanem azért, mert holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ez az új maláj miniszterelnök talán nem akar közpénzt lopni?
Cassi
2018. június 27. 12:26
Vona lakásában is vannak ékszerek és női táskák, de azokat ő hordja!
sersem4
2018. június 27. 12:01
Itt ilyen sosem történhetne meg, nálunk független az ügyész, bíró, rendőrség, katonaság, meg a vadakat terelő média is. Beleavatkoztak a gazságszolgáltatásba, amikor leváltották a független főügyészt, aki megszüntette az előző nyomozást. Azt a vagon ékszert, meg egyéb értékes kacatot is ők csempészték Ártatlan Jóuzsika lakásaiba, hogy befeketítsék......
még fokozza
2018. június 27. 10:20
Orbán helyettese, semjén nem miniszterelnök helyettes minőségében fogad el luxusvadászatokat hanem magánszemélyként. A magyar törvényhozás, jogalkotás, ügyészség, adóhivatal szerint ez így teljesen rendben. Ehhez senkinek semmi köze - hozzák az érdeklődő média tudomására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!