Megsemmisítette az Iszlám Állam parancsnoki központját az iraki légierő

2018. május 14. 12:13

Csapást mért a dzsihadista szervezet Dasisa térségében található parancsnoki és utánpótlási központjára az iraki légierő.

2018. május 14. 12:13

Az iraki légierő megsemmisítette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik szíriai parancsnoki központját – jelentette hétfőn az asz-Szumaríja helyi tévécsatorna.

Haider al-Abádi iraki kormányfő, a fegyveres erők főparancsnokának utasítása alapján, az iraki légierő F-16-os vadászbombázói a szíriai al-Haszaka tartományban csapást mértek Dasisa település térségében a dzsihadista szervezet parancsnoki és utánpótlási központjára, ahol minden célpontot megsemmisítettek – derült ki a beszámolóból. Iraki katonák állítása szerint a nagy pontosságú légicsapásokat hírszerzési adatok alapján hajtották végre.

Abádi a múlt hónapban kijelentette, ha veszély fenyegeti Irak biztonságát, minden szükséges intézkedést megtesznek. Kijelentése korábban az ország egyharmadát megszállás alatt tartó dzsihadista fegyveresekre vonatkozott. A miniszterelnök tavaly decemberben azt mondta ugyan, hogy végső diadalt arattak a szélsőségesek felett, de ők továbbra is veszélyt jelentenek a két ország határának térségében, illetve rajtaütéseket, gyilkosságokat és más erőszakcselekményeket hajtanak végre országszerte.

Az elmúlt 30 napban az iraki légierő két hadműveletet hajtott végre az Iszlám Állam ellen a két országgal határos területen. A légitámadások célpontja a fegyveresek törzskara volt, és több tucatnyi harctéri parancsnokkal végeztek.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2018. május 14. 19:46
Eddig nem tudták a címet? Vagy hogyhogy most jutott az eszükbe hová küldjék ezeket a "karácsonyfákat"?
Akitlosz
2018. május 14. 13:43
Szíria felett már csak az nem repked, aki nem is akar.
kisgul
2018. május 14. 12:38
Annyi megsemmisítő csapást mértek már az iszlám államra, hogy szerintem ezek az iszlám állam ufókok!
packó_
2018. május 14. 12:24
Ja! Eddig vajon miért nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!