Aszad: Az amerikai katonáknak el kell hagyniuk Szíriát

2018. május 31. 11:04

El kell hagyniuk az ország területét az amerikaiaknak – mondta a szír elnök.

2018. május 31. 11:04

Az amerikai erőknek előbb vagy utóbb el kell hagyniuk Szíria területét – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök az RT külföldre sugárzó orosz tévéállomás csütörtöki adásában. A korábban Russia Today-nek nevezett csatornának adott interjúban Aszad hangsúlyozta, hogy visszafoglalják Szíriának azokat a térségeit is, amelyeket az amerikai támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai foglaltak el az ország északi és keleti részén. „Ez a mi földünk, a mi jogunk és kötelességünk felszabadítani” – szögezte le.

Hozzátette, nyitottak arra is, hogy tárgyaljanak az SDF-el. „Ez az egyik lehetőség” – mondta, hozzátéve, hogy ha ez nem működik, akkor erővel szabadítják fel az említett területeket. Az amerikaiaknak azonban mindenképpen el kell hagyniuk az országot. Washingtonnak tanulnia kell az Irakban történtekből – figyelmeztetett Aszad, felidézve, hogy Irak jogalap nélküli amerikai megszállása is azzal végződött, hogy az Egyesült Államoknak ki kellett vonnia katonáit.

Arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy Donald Trump amerikai elnök „állatnak” nevezte Aszadot, a szíriai államfő azt felelte: Trump kijelentése őt magát minősíti. Az interjúban szóba kerültek a Szíria elleni április 13-14-i amerikai, brit, francia légicsapások. Ezzel kapcsolatban Aszad kifejtette, az amerikaiak a világnak azzal a történettel, „hazugsággal” álltak elő, hogy a szíriai kormány vegyifegyvert vetett be a kelet-gútai Dúma városa ellen, holott – mint hangoztatta - a damaszkuszi kormánynak nincsenek vegyi fegyverei, és nem is állt volna érdekében egy ilyen csapást végrehajtani.

Az amerikai vádat Aszad szerint a nemzetközi közvélemény nem hitte el, de nem volt hova visszakozni, valamit tenniük kellett, még ha nem is lett belőle „nagyarányú” támadás. Ez utóbbi ugyanakkor Moszkvának volt köszönhető – tette hozzá. Szíria az orosz közreműködésnek köszönhetően ugyanis megerősítette légvédelmét. „A légvédelmi rendszereink az orosz támogatásnak köszönhetően ma már sokkal erősebbek”, ami az amerikai, brit és francia, valamint a legutóbbi izraeli légitámadásoknál is bebizonyosodott – állította Bassár el-Aszad.

Az áprilisi légitámadásban az amerikai, brit és francia erők által indított 103 rakétából a szíriai légvédelem 71-et megsemmisített. Nyilvánvalóan a május 10-i Szíria elleni izraeli légicsapásokra utalva, Aszad az interjúban azt állította, hogy Irán szíriai katonai szerepvállalása a szíriai hadsereget támogató tisztek jelenlétére korlátozódik, így az izraeli támadásnak a több tucat szíriai katona halála, illetve sebesülése mellett egyetlen iráni áldozata sem volt.

Izrael állítása szerint légiereje aznap Szíriában elhelyezett iráni katonai létesítményekre mért csapást, válaszul az iráni al-Kudsz Brigádoknak a golán-fennsíki izraeli hadállások ellen intézett rakétatámadására. Arra a kérdésre, hogy Szíria tud-e valamit tenni az iztaeli légitámadások leállítása érdekében, Aszad azt mondta: „Az egyetlen lehetőség a légvédelmünk javítása (...) és ezen rajta vagyunk”.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grolamach
2018. szeptember 10. 18:19
Bassár el-Aszad-ra megválasztásakor a szíriai választók 97%-a szavazott. Sokat tett Szíriáért, soha nem fogják elzavarni. Nem a nyugati hatalmak bábja. Megvédte hazáját, és az amerikaiaknak is távozni kell a térségből, lásd. az iraki háborút. A Cia, és Izrael használt vegyi fegyvert. Aszadnak 2003 óta már nem volt, és nyerésre állt...
Volo
2018. május 31. 17:32
+1
Rivulus
2018. május 31. 12:56
...most vagy az lesz,hogy(véletlen)Aszad meghal,vagy béke.
Mich
2018. május 31. 11:50
+1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!