Moszkva: A Nyugat hozzáállása beszűkíti a diplomáciai rendezés lehetőségét Szíriában

2018. április 10. 12:50

Egyes nyugati országok „nem konstruktív” álláspontra helyezkedtek az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadással kapcsolatban, és anélkül ítélkeznek az incidens ügyében, hogy szükségesnek tartanák annak pártatlan kivizsgálását – mondta a Kreml szóvivője.

2018. április 10. 12:50

A Nyugat „nem konstruktív” hozzáállása beszűkíti a diplomáciai manőverezés terét Szíria kérdésében, de Moszkva kész folytatni a munkát ezen a terepen – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Peszkov kifogásolta, hogy egyes nyugati országok, köztük az Egyesült Államok, „nem konstruktív” álláspontra helyezkedtek az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadással kapcsolatban, és anélkül ítélkeznek az incidens ügyében, hogy szükségesnek tartanák annak pártatlan kivizsgálását. Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke a kormányzó Egységes Oroszország párt frakcióülésén bejelentette, hogy amennyiben Szíriát katonai csapás éri, Oroszország megtesz minden politikai és diplomáciai, szükség esetén pedig katonai ellenlépést. „Egyetlen jogellenes lépés sem marad válasz nélkül” – mondta.

Samanov, aki „mérlegelt és felelősségteljes” ellenintézkedéseket helyezett kilátásba, kifogásolta, hogy Donald Trump amerikai elnök katonai csapás lehetőségéről beszélt. „Provokációnak” nevezte a dúmai vegyifegyver-támadásról szóló jelentéseket, rámutatva, hogy a szíriai kormány képviselői és orosz vegyvédelmi szakemberek nem találták nyomát ilyen incidensnek a helyszínen.

A képviselő a nemzetközi jog megsértésének nevezte, hogy izraeli harci gépek Homsz tartományban hétfőn csapást mértek a T-4 katonai repülőtérre. Mint mondta, ezáltal „megnőtt a konfliktusban részt vevő országok száma”, és nehezményezte, hogy a támadásra Izrael sem a vezérkar, sem a pedig külügyminisztérium vonalán nem figyelmeztette előre Oroszországot. A szíriai kormányerők civil szervezetek állítása szerint szombaton vegyi fegyvert vetettek be a kelet-gútai Dúma városában, és a támadás többtucatnyi halálos áldozatot követelt. Ezt az orosz hírügynökség álhírnek nevezte, a moszkvai védelmi tárca pedig hiteltelen forrásnak minősítette a Fehérsisakosok elnevezésű mentőszervezetet, amelytől az információ származott.

A szíriai orosz békítőközpont szakértői hétfőn Dúmában nem találták nyomát vegyifegyver-támadásnak. Korábban hivatalos orosz szervek arra figyelmeztettek, hogy kormányellenes fegyveresek mérgező hatóanyagokkal elkövetendő „provokációkra” készülnek.  Nyugati országok korábban többször is vegyi fegyver bevetésével vádolták meg Damaszkuszt.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Natali
2018. április 10. 22:17
Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Olyan embert keresek, aki meghív engem. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/iykWCV oldalon Ezen az oldalon is elérhetőek a kapcsolati adatai
brekker
2018. április 10. 19:58
Az USA simán provokálja az oroszokat, ha nem lőnek vissza, akkor tovább feszítik a húrt, ami előbb-utóbb elpattan. Ennek az előkészülete volt a Szkripál ügy: Ha az oroszok visszalőnek, akkor már nem nulláról kell indítani a háborús propagandát.
zseboszkiraly
2018. április 10. 18:49
Pont érdeke Aszadnak a vegyifegyver támadás. Ha azt is tervezné, az oroszok lefognák a kezét. Ez már az isten tudja hanyadik hír/ álhír, de nem veszélytelen, mert egyszer csak elszabadulhatnak az indulatok. Amúgy közel ötven év után megtudhattuk , hogy anno az ún. Tonkin öböli incidens amikor is állítólag észak-vienámi hajók tüzet nyitottak amerikai hajókra , merő hazugság volt. Ez most Amerikában került napvilágra. Erre kezdte meg az USA É. Vietnám bombázását. Nem mintha a Ho Shi Minh rendszer az igazságot képviselte volna, és ők nem is keresték a morális megigazolást. Egyszerűen megtámadták Dél-Vietnámot . Viszont jellemző az angolszász protestáns hamisan moralizáló képmutató politikája. Az első ilyen tudatos provokáció a Lusitánia elsüllyesztése , ill. annak kiprovolálása volt. Aztán jött a többi, a csúcs Irak volt. Az orosz is imperialista, de a politikai rációval szemben túlságosan a sarokba akarja szorítani a neoko(h)n lobbi. (Ukrajna és Grúzia Nato tagsága??!Meg vannak őrülve ? Ez olyan mintha Mexikó csatlakozna az orosz érdekszférához, támaszponttal!) Mondjuk az orosz nem moralizált kerek perec kijelentette hogy a Szevasztopoli flottatámaszpont nem kerülhet nyugati kézbe . Pont. Nem lesz ennek jó vége, és hogy a fenébe tudnánk ebből kimaradni? ( Francba a NATO tagsággal)
moloy
2018. április 10. 16:14
Azt, hogy az USA-angol tudja, hogy hol van vegyi-fegyver van, azt már Szaddam óta mi is tudjuk. Sajnos, sok hazugság van még, amit jó lenne már végre megtudnunk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!