„Szegény zsidó”-jégkrém borzolja a kedélyeket Oroszországban

2018. március 07. 16:54

Mi sem értjük pontosan, miért hívna így bárki egy egyszerű tölcséres jégkrémet.

2018. március 07. 16:54

Kisebb felháborodást váltott ki az oroszországi zsidó közösségből az a hír, hogy egy orosz jégkrémgyártó „szegény zsidó" (bednij jevrej) néven kezdte árulni egyik termékét – írja a The Moscow Times. A Szlavica nevű cég február 28-án a Vkontaktye orosz közösségi oldalon levő reklámjában úgy jellemezte a terméket, „ennek a finomságnak a megkóstolása után kiderül, hogy nem is olyan »szegény«” – utaltak a termék eredeti nevére.

Az ügyben vizsgálat indult a tatárföldi székhelyű Szlavica ellen: a helyi ügyészség azt vizsgálja, jogszerűen használja-e az izraeli zászlót és a nevet a cég. 

Tatárföld fővárosa, Kazán zsidó közösségének vezetője, Leonyid Steinberg egyúttal közölte, „enyhén szólva is sokkolta” a zsidózós jégkrém. „Először is, hol láttak pontosan valaha szegény zsidót? Másodszor, ki engedte meg nekik, hogy megsértsék nemzeti érzéseinket?” – fakadt ki.

A Szlavica már nem először borzolja a kedélyeket fura nevű termékeivel: 2016-ban már jelentkeztek „Obamka” (Obamácska) nevű termékükkel, ahol egy vidám, sötét bőrű fiú ajánlotta az amerikai exelnök nevével ellátott terméket a vásárlók figyelmébe.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. március 08. 21:23
"„Szegény zsidó”-jégkrém borzolja a kedélyeket Oroszországban Mi sem értjük pontosan, miért hívna így bárki egy egyszerű tölcséres jégkrémet." Akkor elmondom. Azért, mert így még a Mandiner is ír róla ingyen. Különben meg nem írna. Legfeljebb csak fizetett hirdetésként jó drágán.
Csigorin
2018. március 08. 08:50
"Először is, hol láttak pontosan valaha szegény zsidót?" kapisgalod, kapisgalod...
annamanna
2018. március 08. 04:36
Aha, a kereskedelem, ahhhaa. Nos, Szentesi Zöldi Lászlótól származik az alábbi két információ a zsidógazdagodás forrásairól. 1. tipikus zsidó foglalkozás volt a szeszkereskedelem és kocsmáltatás. Például Mezei András költő ( http://www.szombat.org/politika/3451-elhunyt-mezei-andras ) vmi elődje is kocsmáros volt, elmondása szerint jártak hozzájuk Rózsa Sándorék is. Logikus: a kocsmárosok voltak az orgazdák. 2. tipikus zsidó foglalkozás volt a falusi szatócs, akinek fontos bevételi pénzforrása volt az uzsora, főleg a falusi földnélküli, nincstelen szegények, summások felé. A summás férfi hosszú időre elment dolgozni, közben szegény feleségének kifogyott a pénze, hitelbe vásárolt a szatócstól, aki uzsorakamatot számított fel; a következő évben ezért még hamarabb fogyott el a pénzecske, hamarabb kellett hitelre vásárolni és így tovább... pár év alatt elúszott a házikó. A falusiak gyűlölték az uzsorás zsidókat, és amikor bajba kerültek, nem segítettek nekik. Ezt a folyamatot, illetve jelenséget mszp szavazó is megerősítette, hogy ez valóban így volt, valóban utálták a falusiak az uzsorás zsidókat. Na ennyit a kereskedelemből való meggazdagodásról.
duzur
2018. március 07. 22:11
Ügyes! Ennyi ingyen reklám. A mai exaltált világban, a legfontosabb elcsípni valamennyit az elérhetö figyelem mennyiségböl. Lassan már semmi se elég abszurd eszköz, e cél eléréséhez. (Remélem, a zsidók is részesülnek a haszonból...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!