Antifasiszták vertek össze egy szélsőjobbos vezetőt Palermo központjában

2018. február 21. 18:24

A szélsőjobboldali Forza Nouva palermói vezetőjét egy kampányrendezvényen kötözték meg, majd verték össze „a fasizmus ellen küzdő” ismeretlenek.

2018. február 21. 18:24

Olaszországban március 4-én tartanak parlamenti választásokat – a győzelemre Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia, a Matteo Renzi-féle szociáldemokraták, a Matteo Salvini vezette Északi Liga, illetve Luigi di Maio és az Öt Csillag Mozgalom is esélyes lehet. A kicsikről azonban kevesebb szó esik, ennek ellenére eléggé eldurvultak az események egy kis szélsőjobboldali párt kampányeseményén Palermóban.

A Szicíliai rendezvényen – melyet a Forza Nuova párt szervezett „Olaszország az olaszoké” szlogennel – ugyanis megtámadták és összeverték a szélsőjobboldaliak helyi elnökét, Massimo Ursinót – írja a The Local IT.

Ursinora legalább hatan rontottak rá, majd ragasztószalaggal megkötözték kezeit és lábait, és ütni kezdték: a politikus emiatt komoly sérüléseket szerzett a fején és arcán.

Az olasz terrorelhárítók szerda reggel rajtaütöttek az elkövetők feltételezett házán – így egy diákszállón és szociális központoknál is razziáztak.

A tettesek kilétéről keveset tudni, mindenesetre egy névtelen közlemény érkezett másnap több palermói lap szerkesztőségébe. Ebben a névtelen tettesek azt írták, a keddi akció annak kinyilvánítására szolgált, hogy „vannak Palermóban, akik nem félnek küzdeni a fasizmus ellen”.

A Forza Nouva Facebook-oldalán reagált a történtekre, „gyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket, melyek szerinte egy gyűlöletkampány eredményei. Egyúttal mozgósították tagjaikat „a kommunista erőszak elkerülése érdekében”.

A párt több, a neofasizmus ellen felszólaló baloldali politikust okolt a támadásért, így például Andrea Orlando igazságügyi minisztert, vagy Laura Boldrini alsóházi elnököt. Orlando és Boldrini elítélték a támadást, utóbbi azt írta Twitterre: „az antifasizmus a béke kultúrája”.

Az antifasiszták által megvert helyi vezető életútja sem makulátlan: 2006 júliusában letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mivel „elrabolt és megvert” két bangladeshi bevándorlót Palermo központjában, miután azok részt vettek egy rablásban. 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2018. február 22. 16:41
"Antifasiszták vertek össze egy szélsőjobbos vezetőt" Bizonyítván ezzel felsőbbrendűségüket..
fogas paduc
2018. február 22. 12:12
Szerintem a momentumosok voltak - legalábbis a stílus alapján.
Gregorius
2018. február 21. 21:46
Olaszország ma nyugodt helynek látszik, egy ilyen hír kifejezetten feltűnő. Halványan még emlékszem viszont arra, hogy vagy harminc éve igencsak gyakoriak voltak ott a szélső balos és jobbos robbantások, nem egyszer 100-200 halottal és mondjuk a ME (Aldo Moro) meggyilkolásával. (utóbbiban a szélsőbal volt fülig benne)
Rugo
2018. február 21. 21:34
Az antifasiszták a liberálisok és a cionisták veszett kutyái.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!