Öt dolog, amit nem tudott Brigitte Macronról

2018. január 18. 12:48

A francia First Lady már Macron előtt bekapcsolódott a közéletbe.

2018. január 18. 12:48

A napokban jelenik meg az Emmanuel Macron francia elnök feleségéről, Brigitte Macronról szóló első életrajzi könyv, ennek kapcsán a 20minutes.fr szedett össze öt érdekességet, amit talán nem mindenki tud a francia First Ladyről.

1. Brigitte Macron (leánykori nevén Brigitte Trogneux) kamaszkorában szülővárosa, Amiens műkorcsolyacsapatát erősítette. 

2. Mielőtt irodalomtanárként helyezkedett volna el, Brigitte 1982-től sajtóattaséként dolgozott a Nord-Pas-de-Calais-i kereskedelmi kamaránál. A munka állítólag tetszett neki, ám 1984-ben első férjével, André-Louis Auzière-rel és három gyerekükkel (Sébastien fiuk idősebb Emmanuel Macronnál) Strasbourgba költöztek, miután a férfit a Francia Külkereskedelmi Bank igazgatójává nevezték ki.

3. Az asszony már Macronnal való kapcsolata előtt bekapcsolódott a közéletbe. 1989-ben a Strasbourghoz közeli városka, Truchtersheim önkormányzati választásán mérettette meg magát az apolitikus „Truchtersheim holnap” nevű formáció színeiben, amely egy gördeszkapark megnyitását és a fiatalok lakbérének csökkentését ígérte. Brigitte nagyon lelkesen állt hozzá a kampányhoz, egy tanárnőt is rábírt az indulásra, aki húzódozott a szerepvállalástól, ám a tanárnő visszaemlékezései szerint a majdani First Lady állhatatos kérlelésének nem tudott ellenállni. A kampány ugyanakkor kudarccal zárult, a szervezet jelöltjei túlságosan elitistának találtattak az ekkoriban még falusias településen.

4. A bölcsészdiplomával rendelkező Brigitte 31 évesen tért át a tanári pályára, amikor egy helyi egyházi iskola tanárokat keresett. Az asszonynak egy barátnője javasolta, hogy pályázza meg az állást, csakhamar fel is vették egy strasbourgi protestáns iskolába. Ezután egy amiens-i katolikus középiskolában helyezkedett el – itt ismerkedett meg Emmanuel Macronnal –, majd egy párizsi katolikus gimnáziumba került át. Tanítványai elmondása szerint Brigitte atipikus, szenvedélyes tanár volt, sokszor elvitte a diákokat színházba, meghallgatta bizalmas közlendőiket, sőt egy-egy italt is elfogyasztott velük.

5. Az asszony már Emmanuel Macron politikai pályafutása kezdete óta férje tanácsadó stábjához tartozik. Brigitte gyakran férje jobbján foglal helyet a megbeszéléseken, a tisztán gazdasági kérdésekbe nem avatkozik bele, de a stratégiai tanácskozásokon részt vesz, szervezi az újságírók fogadását, ötleteket ad férje beszédeihez, de arra is ügyel, hogy az elnök ne egyen egészségtelen ételeket.

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2018. január 20. 10:38
Normális országban sittre vágták volna kiskorú megrontásáért. A pedofilia elévülő bűntény?
orion
2018. január 19. 13:44
Életrajzi könyv Mme Macronról? Hiánypótló, az tuti. :D (kevésbé szofisztikusan: a f*szt érdekel ennek a vénasszonynak az élete bárkit is???? )
Akitlosz
2018. január 18. 21:58
"Strasbourghoz közeli városka, Truchtersheim" Annak a városnak is pontosan olyan szép francia neve van, mint Strassburgnak. Arrafelé nem is létezik a településeknek francia nevük. Maximum csupán francia helyesírással írják a német neveket, lásd Strassburg -> Strasbourg.
Akitlosz
2018. január 18. 21:54
"Öt dolog, amit nem tudott Brigitte Macronról" Például azt sem tudtam korábban, hogy a világon van. Talán kellett volna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!