A román szociáldemokraták nőszervezetük vezetőjét jelölik kormányfőnek

2018. január 16. 13:58

A román szociáldemokraták Tudose bukása után nem nacionalista miniszterelnököt akarnak jelölni, így választásuk Viorica Dancilára, a párt nőszervezetének vezetőjére esett.

2018. január 16. 13:58

Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) a miniszterelnöki posztra, amely Mihai Tudose hétfőn bejelentett lemondása nyomán üresedett meg. Erről a PSD végrehajtó bizottsága keddi ülésén döntött.

A mérnöki végzettségű, 54 éves Dancila 1988-ban szerzett oklevelet a ploiesti-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja a szociáldemokrata pártnak, 2006-ban politikatudományokból szerzet mesteri oklevelet. 2015 óta vezeti a szociáldemokraták nőszervezetét, 2009 óta tagja az EP-nek. 2008-2010 között abban a dél-romániai Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, amelynek megyei tanácsát Liviu Dragnea mostani pártelnök vezette. A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: jelöltjük megválasztása előtt a szociáldemokraták megállapodtak abban, hogy nem nacionalista, hanem európai elkötelezettségű, Brüsszellel jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnököt akarnak.

A hírforrás felidézte: Dancila egyike volt azoknak a szociáldemokrata politikusoknak, akik Carmen Dan belügyminiszter védelmére keltek és nyíltan bírálták az őt lemondatni próbáló Mihai Tudose kormányfőt. Dancila szerint Tudose korábban másik két nőt is „megalázott”, amikor tavaly októberben eltávolította kormányából a bűnvádi eljárás alá vont Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, és Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz szabad keze Dancilanak a kormánynévsor összeállításában, ha megkapja erre a megbízást az államfőtől, a pártülésről távozó Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azt mondta: Romániának továbbra is politikai kormánya kell legyen, amelynek összetételéről a PSD vezetősége akar dönteni.

Tudose lemondását követően Klaus Iohannis államfő kedden Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek, szerdára pedig kormányalakítási egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat. Kinevezése esetén Dancila lehet Románia első női miniszterelnöke.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2018. január 16. 16:44
Azért mégis jó, hogy a züllött pofa nem ijesztgeti már az embereket. Persze a sárgafejű is olyan, mint Románia.
Zod
2018. január 16. 16:22
Szőröstalpú Gurmai Zita.
atila68
2018. január 16. 15:45
Szépen kikerekedett a brüsszeli évek alatt. Miért engedik el magukat ennyire?
Tehetős Totó
2018. január 16. 15:36
Elena Ceausescu kései bosszúja...:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!