Washington szankcionálja az észak-koreai rakétaprogram vezetőit

2017. december 26. 22:41

Szankciókat léptetett életbe Washington az észak-koreai rakétaprogram két vezetőjével szemben.

2017. december 26. 22:41

Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe két észak-koreai állampolgárral szemben, akik fontos szerepet játszanak a phenjani rezsim rakétaprogramjában – közölte a washingtoni pénzügyminisztérium kedden.

A tárca szerint Kim Dzsong Szik és Ri Pjong Csol ballisztikus rakéták fejlesztésében vesz részt. A szankciók értelmében befagyasztották Kim és Ri Egyesült Államokbeli vagyonát, illetve tranzakciós tiltólistára tették őket.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter elmondta: a döntéssel tovább fokozzák a nyomást a phenjani vezetésen, amelyet így kívánnak eltántorítani atom- és rakétaprogramja folytatásától. Phenjan saját állítása szerint atomtöltettel felszerelhető fegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok teljes területét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag újabb büntető intézkedéseket szavazott meg Észak-Koreával szemben. Ezek értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. A határozatban egyúttal felszólították az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

Phenjan szerint a legújabb szankciók háborús cselekménnyel érnek fel. (MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vbzsolti75
2017. december 26. 22:53
"...befagyasztották Kim és Ri Egyesült Államokbeli vagyonát" - hogyan van ilyen magas rangú É-koreai vezetőknek egyáltalán bármilyen vagyonuk az USA-ban?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!